HÍREK

A kamatemelések miatt hatalmas büntetés vár azokra, akiknél nem születnek meg a csokos gyerekek

A lakástámogatások szerepe egyre jelentősebb, a dráguló ingatlanok és a rohamosan emelkedő hitelkamatok miatt ugyanis számos család már csak ezen kedvezmények segítségével tudja megvenni új otthonát. Azonban a lehetőség kockázatot is jelent, ugyanis a feltételek megszegése esetén büntetőkamattal növelten kell visszafizetni a kapott állami támogatást. Ha például nem születnek meg a vállalt gyerekek a meghatározott időkorláton belül, akkor a felvett hitel futamidejét féléves periódusokra bontják, a büntetőkamatot pedig a periódus kezdetén érvényes alapkamat szintjéhez igazítják. Mivel augusztus 31-étől 11,75 százalék az alapkamat, három vállalt, de meg nem született gyermek esetén a büntetőkamat ennek ötszöröse, 58,75 százalék lehet.

A jegybanki alapkamat augusztus 31-étől 11,75 százalék. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb, 600 ezer forint összegű támogatásra – tehát amennyiben egy vállalt gyermek után vették igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt – 4 év után 882 ezer forintot kell visszafizetni.

A helyzet ennél sokkal drasztikusabb, ha a maximális 10 millió forintos támogatást használta ki az igénylő. A három gyerek után, új lakás vásárlására, építésre igényelhető 10 millió forint összegű csok mellett ugyanis a büntetés mértéke a jegybanki alapkamat ötszöröse, ami ez idő szerint 58,75 százalék.

 Ha feltételezzük, hogy az alapkamat változatlan szinten marad, akkor a büntetés hatalmas összegre hízhat abban az esetben, ha nem születnek meg a gyerekek a 10. év végére:

  • ha a három vállalt gyerekből egy sem születik meg, akkor összességében a 10. év végén 68 750 000 forintot kell visszafizetnie a családnak az állam felé.
  • ha csak egy baba születik meg a háromból, akkor egy évtized múlva 64 625 000 forintot kellene visszafizetni.
  • ha a három vállalt babából kettő megszületik, akkor 50 875 000 forintot kell visszafizetni. Ugyanez a helyzet igaz akkor is, ha két meglévő gyerek mellé vállalt a pár egy harmadikat, aki nem született meg tíz éven belül.

Nyilvánvaló, hogy a tét igen komoly, még a legdrágább lakáshitelek költségét is messze meghaladja a jelenlegi alapkamat mellett a csok támogatásra visszafizetendő büntetés.

Ráadásul az összeget a határidő leteltét követő 120 napon belül egy összegben kell megfizetni az államnak.

Természetesen előfordulhat, hogy a támogatást igénylők önhibájukon kívül nem tudják teljesíteni a vállalt feltételeket. Éppen ezért lehet kérni a fizetés elhalasztását vagy épp a büntetés mérséklését. A méltányossági kérelmet a kormányhivatalhoz kell beadni, ahol egyedi mérlegelés alapján születik döntés.

Fontos szempont a döntés során az életkörülmény, az alábbi esetek különös méltánylást igénylő helyzetnek minősülnek.

  • Ha a párnak nem született gyermeke, de részt vettek lombikprogramban vagy más, a gyerekvállalást elősegítő eljáráson.
  • Ha a pár egyik tagja elhunyt.
  • Ha a gyermek a terhesség 24. hetét megelőzően halva született.
  • Ha a vállalt gyerekek közül egy fogyatékkal született, vagy többszörös betegséggel rendelkezik.
  • Ha a pár egyik tagja vagy a született gyermek megváltozott munkaképességűvé vált az igénylést követően.
  • Ha a család megélhetését ellehetetleníti a fizetési kötelezettség.

Ilyen élethelyzetben jó eséllyel a családok a visszafizetésre öt év haladékot kapnak. Az öt év elteltével pedig lehet kérni a büntetés mérséklését, elengedését, amennyiben nem várható olyan változás, melynek következtében a büntetést előreláthatólag ki lehet fizetni. Fontos azonban, hogy a jogszabály alapján ezek nem kötelező elemek, a kormányhivatal akár el is utasíthatja a kérelmet.

 Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldszemelyikolcson.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#kormány #CSOK  #10millió #alapkamat #bank #szakértőitámogatás

Forrás: 24.hu, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

átlagkereset
gazdaság

A gazdaság teljesítménye stagnált

2023 IV. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált, az előző negyedévihez és a 2022. IV. negyedévihez képest sem változott Magyarország bruttó hazai terméke 2023 IV. negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
Babakötvény
babakötvény

20,6% a Babakötvény éves kamata

Varga Mihály: februártól 20,6 százalék a Babakötvény éves kamata     Februártól rekordmagasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a

TOVÁBB OLVASOM »
kamat
infláció

A kormány letörte az inflációt

Nagy Márton: a kormány letörte az inflációt A kormány letörte az inflációt: az erősebb versennyel az online árfigyelő-rendszerrel és a kötelező akciózással megszüntette az ár-profit

TOVÁBB OLVASOM »
elektromos autó
élelmiszer

Az élelmiszer-infláció alacsony

GVH: a verseny legyalulta az élelmiszer-inflációt A verseny legyalulta az élelmiszer-inflációt, amely éves alapon 30 hónapja nem volt olyan alacsony, mint 2024 első hónapjában. Hívta

TOVÁBB OLVASOM »
NAV
fogyasztói árak

A fogyasztói árak 3,8%-kal nőttek

3,8%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest 2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
NGM
munkaerőpiac

NGM: 300 ezer fő a „munkaerőtartalék”

NGM: Magyarországon nagyságrendileg 300 ezer ember tekinthető munkaerőtartaléknak Magyarországon nagyságrendileg 300 ezer ember, részben a regisztrált álláskeresők, részben az inaktívak tekinthetők munkaerőtartaléknak. Ezt a Nemzetgazdasági

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -