HÍREK

Drágább autóvásárlás

Többet költöttünk az autóvásárlás során átagosan 2022-ben: egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg

 

Bár jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg. A Cofidis adatai szerint az ügyfelek tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződést kötöttek autóvásárlás során, mint egy évvel korábban.

Az MTI-nek csütörtökön küldött elemzésben azt írták, átrendeződött a gépjárműfinanszírozási piac. Az újautópiacon kialakult ellátási problémák miatt tavaly az év első felében sokan döntöttek úgy, hogy új gépjármű helyett inkább azonnal elérhető használtat vásárolnak.

Székely Ágoston, a hitelintézet partnerértékesítési területvezetője a közleményben kiemelte: az évi mintegy 260 milliárd forint forgalmú autófinanszírozási piacon 2022-ben csupán enyhe visszaesést mértek 2021-hez képest, de a gépjárművek darabszáma jelentősen csökkent.

Az autók árának emelkedésével együtt nőtt a felvett hitel összege is. A használt autóknál átlagosan csaknem 3,5 millió forintra emelkedett, 44 százalékkal meghaladva az  egy évvel korábbit. 1 millió forinttal emelkedett az új autók átlagos hitele is.

Bár a Cofidisnél 2022-es lízingszerződések egyharmada 7 évnél idősebb autóra szól, a megállapodások csaknem felét (47 százalék) az 1-6 éves gépjárművekre kötötték.

Az idén egyre több új autó érkezik a magyar piacra, emiatt nőni fog az eladásra kínált használtautó-állomány. A növekvő kínálat és a forint árfolyamának stabilizálódása (erősödése) miatt elindulhat egyfajta árverseny. A nagy kérdés az lesz, hogy a finanszírozói környezet mennyire tud támogató lenni, azaz hogyan alakul majd a forrásköltség, illetve a kamatszintek, és erre hogyan reagálnak a vásárlók – mondta Székely Ágoston.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2022-ben a Cofidis 32 százalékos részesedéssel piacvezető lett a magánszemélyek által vásárolt használtautók finanszírozása terén.

#autóvásárlás #használtautó #újautó #cofidis #autókereskedés #autólízing

Forrás: www.mti.hu; Cofidis; Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)
autóvásárlás
MTI 2023. február 16., csütörtök 11:53

Budapest, 2023. február 16., csütörtök (MTI)

autóvásárlás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kormány
otthonfelújtási

Otthonfelújítási program indítása

Otthonfelújítási program indítását javasolja az ÉVOSZ a lakásvagyon műszaki állagának javításáért A lakásvagyon műszaki állagának javítása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) otthonfelújítási támogatási

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
gazdaság

A kormány csökkenti a hiányt

PM: a kormány fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt A költségvetés a válságokban is helytállt. A rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
fogyasztói árak

A fogyasztói árak 3,7%-kal nőttek

3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest 2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
árak
betét

MNB: betétet kínál a Revolut

MNB: betétet kínál a Revolut, de a magyar betétgarancia védőernyőjén kívül marad Aktív betétgyűjtésbe kezdett a litvániai székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő Revolut Bank.

TOVÁBB OLVASOM »
munkaerőpiac
gazdaság

A gazdaság teljesítménye stagnált

2023 IV. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált, az előző negyedévihez és a 2022. IV. negyedévihez képest sem változott Magyarország bruttó hazai terméke 2023 IV. negyedévében a nyers adatok

TOVÁBB OLVASOM »
átlagkereset
K&H Bank

K&H:nőtt a privátbanki befektetés

K&H: több mint 50 százalékkal nőtt a privátbanki ügyfelek befektetése Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -