HÍREK

Csökkenő magyar háztartási kiadások

A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint

A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait az EY nemzetközi tanácsadó kutatása szerint, amelyet a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mutattak be.

A felmérést idén január-februárban végezték 1000 ember megkérdezésével, az eredmény a 18-65 év közötti hazai lakosságra reprezentatív.

Vásárláskor az ár és az ár-érték arány a két meghatározó szempont. A válaszadók 79 százaléka mondta azt, hogy számára többnyire az ár a döntő tényező minden termék esetében. Legkevésbé a reklámok vagy a márka ismertsége befolyásolja döntéseket – ismertette Palincsár László, a EY brand, customer és marketing szolgáltatások vezetője.

A vásárlók 82 százaléka vesz részt különböző akciókban, felerősödött ez a korábban is erős trend – tette hozzá.

A felmérés szerint ugyanannyit költenek a fogyasztók például élelmiszerre, gyógyszerekre, mint egy évvel ezelőtt, és nem vettek vissza a kommunikációs szolgáltatásokból. Kevesebbet költenek viszont egyebek mellett háztartási gépekre, cipőre és ruhaneműre, vagy utazásra. Az elromlott dolgokat 77 százalék igyekszik megjavíttatni.

A vevők 34 százaléka lemond kedvenc árucikkéről, ha kevesebb pénzből elfogadható alternatívával helyettesítheti, 25 százalékuk ragaszkodik a termékhez, de ritkábban veszi meg. A válaszadók 17 százaléka vásárol egyre gyakrabban a boltok saját márkás termékeiből.

A vállalkozásoknak extra szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, hogy kiemelkedjenek a versenytársak közül, és hosszú távon megőrizzék a vevők lojalitását – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere a sajtótájékoztatón.

Csökkentenéd a háztartásod kiadásait? Fűtéskorszerűsítés, szigetelés, nyílászáró csere szabadfelhasználású személyi kölcsönnel. Add meg Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon igényedet és készítünk ajánlatot számodra. 

#magyar #háztartás #kiadás #EY #kutatás

Forrás: www.mti.hu; Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

magyar

MTI 2023. május 4., csütörtök 13:57

zöldenergia

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kormány
gazdaság

A kormány csökkenti a hiányt

PM: a kormány csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. A kedvezőtlen külső gazdasági hatások nagy nyomást gyakorolnak a költségvetésre is. A kormány azonban a

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom nőtt

A kiskereskedelmi forgalom 1,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest 0,6%-kal mérséklődött. 2024. februárban a kiskereskedelemi forgalom volumene a

TOVÁBB OLVASOM »
zöldenergia
zöldenergia

A zöldenergia növeli az eszuverenitást

Steiner Attila: a zöldenergia felhasználása az ország energiaszuverenitását erősítheti A kormány célja, hogy minél szélesebb körű legyen a zöldenergia felhasználás. Ami Magyarország energiaszuverenitását erősítheti –

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
mnb

MNB: szintet lép az azonnali fizetés

MNB: újabb szintre lép az azonnali fizetés Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés

TOVÁBB OLVASOM »
munkaerőpiac
munkaerőpiac

Czomba Sándor: egyre többen dolgoznak

Czomba Sándor: egyre többen dolgoznak, márciusban még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszám. A rendszerváltás óta idén márciusban mérte a legalacsonyabb regisztrált

TOVÁBB OLVASOM »
átlagkereset
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt 2024. januárban, 14,6%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -