HÍREK

Szép OTP profit az első negyedévben

Az OTP 194,7 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el az első negyedévben

Az OTP csoport az első negyedévben a vártnál jobb, 194,7 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el. Szemben az előző negyedévi 115,1 milliárdos eredménnyel és az egy évvel korábbi 33,4 milliárdos veszteséggel – tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

A bankcsoport eredményének jelentős, negyedéves alapon 69 százalékos javulása a korrekciós tételek pozitív egyenlegével, a kockázati költségek alacsony összegével, valamint a szlovén NKBM konszolidációjával magyarázható.

Az elemzők arra számítottak, hogy a pénzintézet konszolidált adózás utáni eredménye 171,4 milliárd forint. A konszolidált korrigált adózás utáni eredmény pedig 167,9 milliárd lesz az év első negyedében.

A beszámoló alapján a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 187,1 milliárd forint lett. Ami negyedéves alapon 22 százalékos, éves alapon 111 százalékos javulásnak felel meg.

A pénzintézet mérlegfőösszege 36 175 milliárd forintra nőtt idén január-márciusban, ami negyedéves alapon 10 százalékos, éves alapon 26 százalékos bővülést jelent.

A konszolidált árfolyamszűrt teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány 1903 milliárd forinttal, 11 százalékkal bővült negyedéves alapon és a portfólió nagysága megközelítette a 19,9 ezer milliárd forintot.

Az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány negyedéves szinten 13 százalékkal nőtt, ezzel meghaladta a 27 300 milliárd forintot. A teljes állományon belül az NKBM betéti portfóliója 3106 milliárd forintot képviselt, az akvizíciós hatás nélkül a betétállomány gyakorlatilag stagnált.

A működési eredmény negyedéves alapon 4 százalékkal, éves alapon 21 százalékkal 231,8 milliárd forintra javult az első negyedévben. A bevételek ezen belül negyedéves alapon 1 százalékkal, éves alapon pedig 27 százalékkal 457,1 milliárdra emelkedtek. A működési kiadások 225,2 milliárd forintot tettek ki. Ez az előző negyedévihez képest 1 százalékos csökkenést, az egy évvel korábbihoz képest 32 százalékos növekedést jelent.

A kockázati költségek értéke az első negyedévben összesen 9,1 milliárd forint volt. Miközben október-decemberben ezen a soron 41,7 milliárd, tavaly ilyenkor 72,8 milliárd szerepelt.

A külföldi leánybankok közül a szerb és horvát teljesítmény nőtt a legdinamikusabban. Míg a bolgár operáció gyengébben teljesített a felügyeleti díj egy összegben történő teljesítése miatt.

A konszolidált korrigált adózás utáni eredményhez

  • az OTP Core (Magyarország) 43,0 milliárd forinttal járult hozzá, ami 19 százalékkal több az előző negyedévinél és 55 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
  • A DSK Csoport (Bulgária) hozzájárulása 35,6 milliárd forint,
  • az OTP Bank Szlovéniáé 20,2 milliárd.
  • az OBH (Horvátország) része 12,8 milliárd,
  • az OTP Bank Szerbiáé 16,4 milliárd.
  • az OTP Bank Albániáé 3,8 milliárd,
  • a CKB Csoporté (Montenegró) 4,3 milliárd,
  • az OTP Bank Romániáé 1,2 milliárd
  • és az OTP Bank Moldováé 4,4 milliárd volt.
  • Az ukrán, illetve orosz leánybankok 12,6 és 18 milliárd forintnyi összeggel járultak hozzá a konszolidált adózás utáni eredményhez a bázisidőszakban elszenvedett masszív veszteséghez képest.

Az OTP részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír kedden 115 forinttal, 1,03 százalékkal 11 080 forintra csökkent, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 11 580 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

Már tervezed, lefoglalnád a nyaralást? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#OTP #bank #eredmény #hitel #betét

Forrás: www.mti.hu; Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

OTP


MTI 2023. május 10., szerda 3:21

magyarok

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

átlagkereset
K&H Bank

K&H:nőtt a privátbanki befektetés

K&H: több mint 50 százalékkal nőtt a privátbanki ügyfelek befektetése Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfelek befektetési alapokban

TOVÁBB OLVASOM »
magyar
munkaerőpiac

Sokan munkahely váltást terveznek

A versenyszféra munkavállalóinak csaknem kétharmada az idén munkahely váltását tervezi A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével. A munkahely váltását 63 százalékuk

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -