HÍREK

Diákhitel kedvező számlával

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal szerdán megkötötték a megállapodást. Ennek keretében rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújtanak az ügyfeleknek – jelentette be csütörtöki közleményében a hitelező pénzintézet.

A tájékoztatás szerint a nyertes pénzintézetek vállalták, hogy 2023. július 1-től egy minden eddiginél kedvezőbb folyószámla megnyitásának lehetőségét biztosítják az új, szabad felhasználású Diákhitel1 szerződést kötő ügyfelek számára. Ezáltal évente 6000-8000 hallgatónak csökkennek a hitel igénybevételével kapcsolatos költségei és kiegészítő kedvezményes banki szolgáltatásokhoz is jutnak.

A közleményben kiemelték, hogy a Diákhitel Központ nem Diákhitel1 szerződést kötő új ügyfelei és a korábban megkötött, bármilyen típusú diákhitel szerződéssel rendelkező ügyfelek számára is választható a kedvezményes diákhitel számla. Ezzel 200 ezer meglévő diákhiteles számára nyílik meg a kedvezményes bankszámla nyitás lehetősége.

A nyertes pénzintézetek a diákhitel számlához ingyenesen biztosítják a legfontosabb kapcsolódó alapszolgáltatásokat, mint az egyedi bankkártya, a számlavezetés, netbank, mobilbank, telebank, személyes megjelenés nélküli ügyintézés vagy a folyószámla megszűntetése.

A pénzintézetek az ingyenes szolgáltatásokon túl további, kedvezményeket biztosítanak a diákhiteles számlatulajdonosoknak, amelyek között a lakáshitel felvétellel-, az értékpapír számlavezetési díjjal-, vagy biztosításkötési díjjal kapcsolatos kedvezményeket jelölte meg a központ közleménye.

Felhívták a figyelmet , hogy Diákhitel Központ idén júliustól már csak a hiteligénylő által kiválasztott nyertes pénzintézetnél vezetett kedvezményes diákhitel számlára utalja a szabad felhasználású, újonnan kötött Diákhitel1 szerződéseket.

Már tervezed, lefoglalnád a nyaralást? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#diákhitel #otp #erste #mbh #gránit #bank

Forrás: www.mti.hu; Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

diákhitel

MTI 2023. május 25., csütörtök 10:13

NGM

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

időpontfoglalás
időpontfoglalás

Időpontfoglalás a bankfiókba

A  legtöbb banknál online egyszerűen foglalhatunk időpontot személyes ügyintézéshez. Persze lehőség van telefonos időpontfoglalás -ra is. Online foglalás menete ( általános ): A bank internetes/mobilbankos

TOVÁBB OLVASOM »
bankszámlakivonat
bankszámlakivonat

Bankszámlakivonat igénylése

A bankszámlakivonat igénylése több úton is kérhető bankunktól, de a legegyszerűbb forma minden bizonnyal az internetbankon lekérdezés. Itt meghatározott ideig visszamenőleg kérdezhető le a kivonat

TOVÁBB OLVASOM »
árak
fogyasztói árak

Nőttek a fogyasztói árak 3,6%-kal

3,6%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. 2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlan
ingatlan

Nőtt a Budapesti Ingatlan eredménye

Nőtt a Budapesti Ingatlan adózott eredménye 2023-ban A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) adózás utáni eredménye 10,56 milliárd forintra nőtt 2023-ban az előző

TOVÁBB OLVASOM »
kormány
gazdaság

A kormány csökkenti a hiányt

PM: a kormány csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. A kedvezőtlen külső gazdasági hatások nagy nyomást gyakorolnak a költségvetésre is. A kormány azonban a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -