HÍREK

Megjelent az MNB lakáspiaci jelentése

Részletes elemzést tett közzé még a májusi lakáspiaci jelentésében jelentésében az MNB, melyben azt vizsgálták, hogy az alapkamat emelkedésének milyen hatása is lesz a lakáspiacra. Mint kiderül, az emelkedő kamatkörnyezet középtávon (a következő 2-3 évben) jelentősen felbolygatja majd a piacot: a számítások szerint jelentősen visszaesik a forgalom, előnybe kerülnek a saját lakást vásárlók, valamint a lakásárak emelkedése is lassulni fog.

A jegybank elemzése alapján a magasabb kamatpálya mentén körülbelül 4-5%-kal kevesebb tranzakció valósul meg évente, elsősorban a befektetési célú kereslet csökkenésének köszönhetően, miközben a lakásárak éves növekedése 3 százalékponttal kisebb – de árcsökkenésre még így sem lehet ezek szerint számítani.

A kihelyezett lakáshitelek volumene 130 milliárd Ft-tal kevesebb éves átlagban. A magasabb hitelkamatok nehezítik, míg a jövedelmekhez képest alacsonyabb lakásárak segítik a háztartások lakáshoz jutását, összességében – elsősorban vidéken – több első lakásvásárló jut lakáshoz magasabb kamatok mellett. Az első lakásvásárlók közül különösen a fiatal családosok helyzete alakul kedvezőbben az igényelhető családtámogatásoknak köszönhetően.

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu oldalon.

#hitel #zöldhitel #lakás #családiház #szakértő #segítség #bank #Szakértőitámogatás #Újlakás #Hitel #Növekedés

Forrás: MNB, Portfolio, www.zoldhitel.hu

zoldszemelyikolcson-hirek-2

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak 7,9%-kal nőttek

7,9%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára októberhez viszonyítva csökkent 2023 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 6,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3%-kal mérséklődött az előző hónaphoz képest 2023. októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a

TOVÁBB OLVASOM »
diákhitel
Diákhitel

Diákhitel: marad kedvező feltélekkel

Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek

TOVÁBB OLVASOM »
BUX
tőzsde

BÉT: A BUX 3,3%-kal emelkedett

BÉT: Novemberben 3,3 százalékkal emelkedett a BUX októberhez képest Az előző hónap záróértékéhez képest a budapesti tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX 57 878,43 ponton fejezte

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
kgfb

1% alatti a kgfb díjnövekedés

Egy százalék alatti a negyedéves kgfb díjnövekedés Tovább mérséklődött, s immár nyolc százalék a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -