HÍREK

A rezsi megugrásától tartó ügyfelekre lőhetnek a bankok

Újra van zöldhitel a magyar lakáshitelpiacon, immár piaci alapon indított konstrukciót az egyik bank. Az új termék kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, hiszen közel piaci kamatszintet kínál, ám a rezsidíjak elleni emelkedéstől energiatakarékossági beruházásokba fogók számára kedvező lehet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a bankoknak 0 százalékos kamat mellett biztosított forrásból meghirdetett, az ügyfelek számára maximum évi 2,5 százalékos kamatozással bíró NHP Zöld Otthon Lakáshitel (ZOP) megmozgatta az ingatlanpiacot. A sikert jól mutatja, hogy alig pár hónap alatt elfogyott a 300 milliárd forintos keret.

Az emberek és az építők ráharaptak az olcsó hitelre. A fenntarthatóság szempontjából pedig komoly lépést jelentett a program, amely az energiatakarékos lakások építését irányozta elő.

A terméknek most a rezsidíjak emelkedése adhat új lendületet. Ma már minden család ki tudja számolni, mit is jelent az, hogy az átlagfogyasztáson felül világpiaci áron kapja a gázt és az áramot. A már meglévő lakásban élők pedig elkezdtek azzal kalkulálni, hogy milyen energiahatékonysági beruházásokkal lehet csökkenteni a számlát. Nekik az is fontos lehet, hogy ehhez milyen hitelek felvételében lehet gondolkodni.

Az energiadíjak drágulása a bankokat is lépéskényszerbe hozta. A jövőben a rezsiköltségek emelkedését be kell építeni a hitelbírálati modellekbe, a régi építésű házak, lakások ebből a tekintetből a magasabb költségek miatt nehezebben hitelezhetővé válnak. Mindez annak köszönhető, hogy az adósnak a törlesztőrészlet mellett a jövedelem nagyobb részét kell a megélhetésre fordítani. A helyzetet még tetézi az egyéb területeken (pl. élelmiszereknél) is tapasztalható komoly infláció.

Ebben a helyzetben teljesen érthető, hogy a K&H Bank úgy döntött, saját, piaci alapú zöldhitel-konstrukciót indít. Az augusztus elsejétől elérhető K&H zöld lakáshitelt úgy alakították ki, hogy annak feltételei összhangban legyenek az NHP ZOP feltételeivel, azaz ugyanolyan energiahatékonysági elvárásokat támasztanak a finanszírozandó lakás/ház esetében, mint amit az MNB előírt.

  • Az ingatlan energetikai besorolása legalább BB minősítésű kell hogy legyen
  • Primer energiafogyasztása max. 80 kwh/m2/év lehet
  • Korszerűsítés, felújítás vagy használt lakás vásárlása esetén a fenti feltételek kiválthatóak azzal, hogy a korszerűsítés után a primer energiafogyasztásban minimum 30%-os javulás érhető el

A K&H terméke így nemcsak új lakás vásárlására alkalmas, mint az NHP ZOP, de olyan használt ingatlan vásárlására is fordítható, amely megfelel a fenti energetikai körülményeknek. Emellett pedig mód nyílik arra, hogy a meglévő ingatlan modernizációját, felújítását is a kölcsön segítségével végezzük el. Sőt, arra is mód van, hogy egy szerződésben állapodjunk meg a bankkal az ingatlan vásárlására és annak felújítására szolgáló kölcsön összegéről.

A K&H saját zöldhitelét természetesen össze lehet kapcsolni a családtámogatási rendszer elemeivel (csok, zöld csok, babaváró), ám azok az ügyfelek is igényelhetik, akik nem felelnek meg a fenti konstrukciók feltételeinek.

Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás, tanácsadás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldszemelyikolcson.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#lakáshitel #zöldhitel #rezsiköltség #Szakértői támogatás
Forrás: Index, www.zoldhitel.hu

favicon

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -