HÍREK

Piros lámpát kaptak az albérletárak

Másfél évig tartó albérletpiaci drágulásnak vetett véget a szeptember: országos szinten és Budapesten egyaránt stagnáltak a bérleti díjak augusztushoz képest. Éves szinten azonban még mindig jelentős emelkedés tapasztalható az albérletárakban.

Több hónapos lassulás után szeptemberben megállt a drágulás az országos albérletpiacon, havi szinten ugyanis stagnáltak az árak.

A szeptemberi átlagos lakbérek 0,1 százalékkal haladták meg az augusztusit, a budapestiek pedig 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak, ami mindkét mutató esetében stagnálásnak felel meg. Számítani lehetett a havi szintű drágulás megtorpanására a korábbi adatokból, július óta ugyanis egyre kisebb ütemű emelkedést mutatott a lakbérindex. Ez több tényezővel is magyarázható: például a megélhetési kiadások növekedésével és a rezsiszabályok változásával. Az ingatlanpiaci lassulás már az eladó lakások és házak esetében is megfigyelhető volt, mert szeptember eleje óta ezeknek az ára sem nőtt.

Bár a havi növekedés megtorpant, éves összevetésben még mindig jelentős, 20 százalék feletti drágulás tapasztalható az albérletpiacon.

Országosan 22 százalékkal, Budapesten 24 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak tavaly szeptemberhez képest.

Míg a szeptember a bérleti díj-emelkedést tekintve hozott fordulatot, addig az október a kínálati piac eddigi forgatókönyvét írta át. A tizedik hónap közepén ugyanis majdnem 13 ezer kiadó lakóingatlan várt bérlőre, ami – szemben a korábbi hónapokban látott kínálatszűküléssel – 3,1 százalékos bővülésnek felel meg az előző hónaphoz képest. Budapesten 2 százalékkal, a megyeszékhelyeken 1 százalékkal több kiadó ingatlanhirdetésből válogathatnak a bérlők.

Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket.

További információ és segítség a www.zoldszemelyikolcson.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#albérlet #Budapest #KSH #megyeszékhely #szakértőitámogatás

Forrás: Index, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kgfb
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 658 400 forint volt 2024. márciusban, 13,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete

TOVÁBB OLVASOM »
autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -