HÍREK

A munkahely biztos alap

A munkahely biztos alap: továbbra is biztosítottnak látja munkahelyét a magyar munkavállalók többsége egy felmérés szerint

Budapest, 2023. február 7., kedd (MTI) – A magyar munkavállalók 57 százaléka több mint öt évre biztosnak látta munkahely meglétét egy tavaly negyedik negyedéves felmérés szerint, arányuk megegyezett az egy évvel korábbival – közölte a BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen készített, legfrissebb reprezentatív kutatásának eredményeit kedden az MTI-vel.

Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója a közleményben kifejtette, a romló gazdasági tendenciák és borúlátó előrejelzések ellenére a munkavállalók hangulata nem romlott tovább ősz óta, sőt, enyhe emelkedés mellett alapvetően stabilizálódott.

Azzal kapcsolatban azonban kevésbé optimisták a válaszadók, hogy állásuk elvesztése vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. Ez a részmutató 61 ponton állt, ami 2022 harmadik negyedévéhez képest 5 pontos esés.
A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 48 százalékának a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztésénél. Ez a vélemény az előző negyedévhez képest 5 százalékpontos esés. A dolgozók 32 százaléka az előző negyedévhez hasonlóan 4 hónap és egy év közötti időszakot bírna ki ilyen körülmények között. 16 százaléka tudna több mint egy évet átvészelni, 4 százalékponttal kevesebben, mint 2022 harmadik negyedévében.

Az előző negyedévhez hasonlóan a válaszadók 24 százaléka állította, hogy ha elveszítené az állását, rendelkezne olyan biztosítással, amelyből pénzhez jutna.

A megkérdezettek 71 százaléka úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik még több mint öt évig biztosan megmarad. Mindez éves összevetésben 3 százalékpontos esés, az előző negyedévhez képest viszont 4 százalékpontos emelkedés.

A felmérés alapján képzett BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Index 75 pontos értéket vett fel, amely 2021 negyedik negyedévéhez képest 1 pontos esés, 2022 harmadik negyedévéhez képest viszont 2 pontos emelkedés.

A BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben alkotta meg az indexet. Segítségével mérni lehet mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből. A munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi munkahelyük hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Illetve, hogy megérzésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget – áll a közleményben.

#munkahely #biztosítás #állás #álláskeresés #munkaerőpiac #munkavállaló

Forrás: www.mti.hu; BNP Paribas Cardif Biztosító, Medián, Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

munkahely

MTI 2023. február 7., kedd 12:42

fogyasztói árak

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkabér
munkabér

Munkabér növekedés júliusban

Friss munkabér adatok: A bruttó átlagkereset 559 100 forint volt 2023 júliusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók

TOVÁBB OLVASOM »
fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -