HÍREK

Növekvő kgfb díjak márciusra

Netrisk: 52 ezer forint fölé nőtt a kgfb átlagdíj

 

Rekordra, 52 322 forintra emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja március elején – közölte a Netrisk az MTI-vel pénteken.

Az online biztosításközvetítő Netrisk kgfb-indexe szerint –  amely a cég adatain alapul – egy év alatt 8,8 százalékkal nőtt  az átlagos kgfb-díj.

Az átlagos casco-díj a 2023 első kéthavi adatok szerint 15 százalékkal 136 ezer forintra nőtt az egy évvel korábbi 119 ezer forintról – közölték.

Az autóbiztosítások, ezen belül a kötelező felelősség- és casco-biztosítások díját nagyban meghatározza az új és a használt autók, valamint az alkatrészek árának alakulása. A pandémia eredményeként pedig komoly problémák léptek fel az ellátási láncokban. Az autógyártók nem tudták kiszolgálni a keresletet, ami felfelé hajtotta az árakat.

A KSH szerint az új autók árának egy évre visszatekintő emelkedése csak az idén februárban 23,9 százalék volt. Míg a megelőző évek februári 12 hónapra visszatekintő második havi árindexe 7,3, 12,1, és 3,7 százalék volt. Ami azt jelenti, hogy 2019-hez képest több mint másfélszeresére nőtt az idén.

A Netrisk adatai szerint a kgfb átlagdíja 2019 első két hónapjához képest, amikor 41 ezer forint volt. 27 százalékkal emelkedett 2023 azonos időszakára. Eközben a casco ennél nagyobb mértékben, 42 százalékkal drágult, 2019-ben 96 ezer forint volt.

Az idei év első két hónapjában a Netrisknél 82 ezer, 2019 azonos időszakában 66 ezer új kötelező felelősségbiztosítást kötöttek.

Felhívták a figyelmet arra: az átlagos díjak emelkedése miatt fontos a kínálat áttekintése a szerződéskötés előtt, mert a biztosítók eltérő árazási politikája miatt ugyanarra az autóra jelentős eltérések lehetnek az ajánlatok között.

 

#kgfb #kötelezőbiztosítás #biztosítás #casco #netrisk

Forrás: www.mti.hu; Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

KGFB

MTI 2023. március 31., péntek 18:41

CIG

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak 7,9%-kal nőttek

7,9%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára októberhez viszonyítva csökkent 2023 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 6,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3%-kal mérséklődött az előző hónaphoz képest 2023. októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a

TOVÁBB OLVASOM »
diákhitel
Diákhitel

Diákhitel: marad kedvező feltélekkel

Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek

TOVÁBB OLVASOM »
BUX
tőzsde

BÉT: A BUX 3,3%-kal emelkedett

BÉT: Novemberben 3,3 százalékkal emelkedett a BUX októberhez képest Az előző hónap záróértékéhez képest a budapesti tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX 57 878,43 ponton fejezte

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
kgfb

1% alatti a kgfb díjnövekedés

Egy százalék alatti a negyedéves kgfb díjnövekedés Tovább mérséklődött, s immár nyolc százalék a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -