HÍREK

A használt autó import nőtt

Havi szinten nőtt, éves szinten csökkent a behozott használt autó darabszám májusban

Májusban 9234 import használt autó kapott magyar rendszámot, 13 százalékkal több, mint áprilisban. De még mindig jóval kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 12 283-at regisztráltak – közölte a joautok.hu használtautó portál a Datahouse adataira hivatkozva hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint mindez nem fogja vissza lényegesen a teljes hazai használtautó-kereskedelmet. Nyolcból hét használtautó-vásárló belföldi járművek közül választ.

Halász Bertalan, a joautok.hu vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a használtautó-import havi alakulása az év eddigi részében igen pontosan követi a tavalyi értékeket. Csak éppen 23-25 százalékkal alacsonyabb szinten.

Hozzátette: az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb statisztikái szerint bár idén már nőttek az újautó-eladások a kontinensen. A forgalomba helyezett új járművek száma európai szinten még mindig 23 százalékkal a 2019-es szint alatt van. Emiatt még mindig a korábbiaknál nagyobb a kereslet a használt járművek iránt. Így az importautók forrását jelentő országokban nehéz kompromisszumok nélkül használt autóhoz jutni – közölte Halász Bertalan.

A portál kiemelte: jelenleg a teljes autópiacot visszafogják a hitelezés megugró költségei, valamint a behozatallal foglalkozó kereskedők által jelenleg kínált kondíciók.

A behozott használt autók közötti márkasorrendet a Volkswagen, az Opel és a Ford vezeti, utánuk az Audi, a Mercedes, a BMW következik. Az elmúlt hónapokban minden második importált használt autó ezek közül került ki. A használtautó-import mennyisége az év első öt hónapjában összesen 44 102 volt. Ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 58 255-ös értéktől. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 47 089 volt, ez 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 47 916-os mennyiségnél.

A 2017 májusában indult joautok.hu Magyarország első ellenőrzött használtautó piactere. Az oldal célja, hogy a tisztességesen működő kereskedők kínálatát összekapcsolja. Az oldalon minden kereskedő csak előszűrést követően jelenhet meg, amely a céges és szakmai háttér mellett az autóállomány minőségére, valamint a vásárlói visszajelzésekre is kiterjed.

Autót vásárolnál? Vagy nagyobb javítás miatt hitelre volna szükséged? Látogass el Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkra és add meg igényed, szakértőink ajánlatokat készítenek számodra. 

#használt_autó #autócsere #autóvásárlás #hitel #bank

Forrás: www.mti.hu

használt autó

MTI 2023. június 5., hétfő 10:45

használt autó

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkabér
munkabér

Munkabér növekedés júliusban

Friss munkabér adatok: A bruttó átlagkereset 559 100 forint volt 2023 júliusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók

TOVÁBB OLVASOM »
fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -