HÍREK

Újra dübörög a diákmunka

A diákmunka szabályaira hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium

A diákmunka végzésére vonatkozó szabályozásra hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.

A Munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. Munkaviszonyt írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, amelynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. 18 év alatt a szülő írásos hozzájárulása is szükséges a munkavégzéshez és a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig kell jelenteni az adóhatóság felé.

Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. A jogviszony a foglalkoztató részéről az adóhatóság felé történő bejelentéssel jön létre. Ebben az esetben nem kötelező a munkaszerződés megkötése, de a munkavállaló kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést.

A fiatalokra speciális szabályok érvényesek, éjszakai munkát nem végezhetnek, rendkívüli munkaidő sem rendelhető el, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 évesnél fiatalabb munkavállaló esetében 6 óra – hívta fel a figyelmet a GFM.

Amennyiben napi nyolc órát dolgozik egy diák, úgy havonta legalább bruttó 232 ezer forint illeti meg, ami középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében legalább 296 400 forint (ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatást).

A munkavégzés nem veszélyeztetheti a diákok egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat.

A diákok munkavégzésére vonatkozó részletes tájékoztatók megtalálhatóak a Munkavédelem Foglalkoztatás-Felügyelet weboldalán – jelezte közleményében a tárca.

Már tervezed, lefoglalnád a nyaralást? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#diákmunka #munkatörvénye #munkaviszony #munkaszerződés #egyszerűsített_foglalkoztatás

Forrás: www.mti.hu 

diákmunka

MTI 2023. június 12., hétfő 9:43

diákmunka

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkabér
munkabér

Munkabér növekedés júliusban

Friss munkabér adatok: A bruttó átlagkereset 559 100 forint volt 2023 júliusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók

TOVÁBB OLVASOM »
fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -