HÍREK

Családtámogatás változások

Kormányinfó döntések láttak napvilágot a egyes családtámogatás típusokról:

Babaváró

A babaváró hitel összegét megnövelik 10-ről 11 millió forintra, 2024. január elsejétől azok a házaspárok vehetik fel, ahol a hölgy tag 30 év alatt van. Bevezetnek egy átmeneti időszakot is, 2024. január elsejétől egy éven keresztül a 30–40 év közötti nők továbbra is jogosultak a támogatásra, de erre a várandósság igazolása esetén van lehetőség.

CSOK

A hitelezés visszaesésével és CSOK igénylések száma is jelentősen visszaesett. A CSOK községekben érvényes szabályait megtartják, de 50, illetve bizonyos helyeken több mint 50 %-kal emelik. Az ötezer fősnél nagyobb településeken elérhetőt CSOK-ot nem lehet a jövőben igénybe venni. Új megoldást fognak kidolgozni a városok esetében.

  • Egy gyermek után 600 ezer forint volt a CSOK támogatás új családi ház építése, vásárlása esetén, ez egymillió forintra emelkedik,
  • két gyermek esetén ez 2,6 millió forint volt a falusi CSOK-nál, ez 4 millió lesz,
  • három gyermek esetén 10 millió forint volt, ez 15 millióra emelkedik.

A meglévő ház korszerűsítésére is lehet alkalmazni, ez

  • 1 gyermek esetén 500 ezer forint lesz,
  • 2 gyermek esetén 1,3 millió forintról 2 millió forintra emelkedik,
  • 3 gyermek esetén 5 millió forintról 7,5 millió forintra emelkedik az összeg.

Az 5 százalékos áfakedvezmény lehetősége továbbra is elérhető lesz.

Szakértői segítségre van szükséged az igénylésben? Látogass el weboldalunkra Babaváró támogatás/hitel | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) vagy hívd kollégáinkat a 06303732000; 06707911313 számokon. 

#családtámogatás #babaváró #CSOK #FalusiCSOK #bank #hitel #támogatás

Forrás: Kormányinfó; www.zoldhitel.hu

családtámogatás

MBH Bank

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkabér
munkabér

Munkabér növekedés júliusban

Friss munkabér adatok: A bruttó átlagkereset 559 100 forint volt 2023 júliusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók

TOVÁBB OLVASOM »
fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -