HÍREK

Fekete foglalkoztatás helyzete

GFM: csökkent a be nem jelentett foglalkoztatás Magyarországon

Az idei nyáron volt a legkedvezőbb mind a szabálytalan munkáltatók, mind a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók aránya 2015 óta a foglalkoztatás felügyeleti hatóság szokásos, nyári akcióellenőrzése alapján. A be nem jelentett foglalkoztatás mértéke is mérséklődött, 26 százalék alá csökkent az arányuk az ellenőrzött munkavállalók esetében – ismertette hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A kormány célja, hogy a jogszerű foglalkoztatás mértéke tovább nőjön idehaza, ami hozzájárul a teljes foglalkoztatottság megvédéséhez – hangsúlyozták.

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság célja a kockázatok értékelésén alapuló célpontkiválasztással az erőforrások hatékony felhasználása, így elsősorban a súlyos jogsértések feltárása, azaz a jogsértő munkáltatók “kiszűrése”.

Az akcióellenőrzés 852 vállalkozás – 2818 munkavállalóját érintő – foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálta. Az ellenőrzések a munkáltatók 73 százalékánál tártak fel a vizsgálatba vont munkavállalók 56 százalékát érintő valamilyen munkaügyi jogsértést. Az ellenőrzésbe vont 2818 munkavállaló 25,8 százalékát (727 munkavállaló) érintette a be nem jelentett foglalkoztatás, azaz a jogviszonyuk rendezetlen volt. Ez alacsonyabb a 2022. évi nyári akcióellenőrzés adataihoz képest. Amikor az ellenőrzött munkavállalók 30,4 százalékát érintette a feketefoglalkoztatás valamelyik formája – közölte a GFM.

A be nem jelentett foglalkoztatással leginkább érintett építőiparban is javulás látható. Az ágazatban ellenőrzéssel érintett munkavállalók számához viszonyítva az építőiparban dolgozók 25,96 százalékát foglalkoztatták “feketén”. Ami 2015 óta a legkedvezőbb adat, ugyanakkor még így is a munkavállalók több mint egynegyedét érintette a feketefoglalkoztatás. A munkabérrel kapcsolatos szabályok érvényesülése is pozitív irányba mozdult el az elmúlt években. A közlemény szerint a nyári akcióellenőrzésen így országosan mindössze 62 munkavállalót érintett munkabérrel kapcsolatos szabálytalanság.

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a 2023. évi hatósági ellenőrzési tervnek megfelelően 2023. június 26. és július 14. között folytatta le a munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok érvényre juttatására irányuló akcióellenőrzést – közölte a szaktárca.

Készülsz az iskolakezdésre? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#foglalkoztatás #munkaügy #ellenőrzés #munkavállaló #minisztérium

foglalkoztatás

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. augusztus 14., hétfő 10:36

iskolakezdési támogatás

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkabér
munkabér

Munkabér növekedés júliusban

Friss munkabér adatok: A bruttó átlagkereset 559 100 forint volt 2023 júliusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók

TOVÁBB OLVASOM »
fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -