HÍREK

Vizsgálat a booking.com miatt

OGY – Gyorsított ágazati vizsgálatot indít a versenyhivatal a Booking.com -mal szemben

Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turisztikai albizottsága keddi ülésén.

Az albizottságban azt vizsgálják, milyen lépések kellenek ahhoz, hogy többet ne fordulhasson elő olyan, hogy egy nagy multicég több milliárdos tartozást halmozzon fel erőfölényével visszaélve.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) az ülést levezető elnök szerint nem igaz, hogy a szolgáltató kiegyenlítette volna minden tartozását a magyar szálláshelyszolgáltatók felé. Kiderült, hogy nem minden cég jutott hozzá a kintlévőségéhez. A jelen „nyomásgyakorlási” ügyet addig nem zárják le, amíg minden cég hozzá nem jut a pénzéhez – tette hozzá az ülést követően. Minden jogszabálymódosítási javaslatot megvizsgálnak, hogy ilyen jogsértés többet ne történhessen. Ha a jövő hét elejéig nem történnek meg a kifizetések, akkor tovább folytatják az intézkedéseket. Esetleg újabb bizottsági ülést tartanak – mondta Szatmáry Kristóf.   A politikus kérdésnek nevezte, hogy miért a nyári főszezonra időzítette a Booking.com az informatikai átállását, amire hivatkozott a nemfizetés okaként. Kérdésesnek nevezte azt is, hogyan működhet egy hasonló méretű cég érdemi magyar ügyfélszolgálat nélkül.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke arról tájékoztatott, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat előkészítése folyamatban van, még ebben a hónapban elindulhat. A vizsgálat ideje legfeljebb 30 nap, amely meghosszabbítható. A vizsgálat eredményében konkrét javaslatok lesznek – mondta.

A tájékoztatása szerint a vizsgálatban ellenőrizhetik az esetleges piaci torzulásokat, felmerülhet a jutalékkifizetés gyakorlatának vizsgálata is, hogy visszaélt-e az erőfölényével a cég. A gyorsított vizsgálat esetén a hatóság tud javaslattal élni a jogalkotó, vagy az érintett szolgáltatók felé – jelezte.

Felidézte: minden idők legnagyobb bírságát, 2,5 milliárd forintot szabott ki még 2020-ban a Booking.com üzemeltetőjére a GVH. Megtiltotta, hogy a holland vállalat agresszív értékesítési módszereket folytasson. A versenyhivatal döntését azzal indokolta: a Booking.com B.V. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben, többek között megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással késztetett mihamarabbi foglalásra.

Suhajda-Molnár Anikó, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese beszámolt arról, hogy kérdőívet küldtek ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) szereplő 40 ezer szálláshelyszolgáltatónak az ügyről, 16 százalékuk kezdte meg a kitöltését augusztus 14-ig. Eddig főleg magán és egyéb szálláshelyek üzemeltetői töltötték ki, akiket érint az eset. Több mint 6 ezer kitöltő közül csaknem 3 ezret érintett a fizetési probléma. A választ adók 45 százaléka szerint a cég folyamatosan változtatja a kifizetési határidőket. 26 százalék nem kapott tájékoztatást a fennálló problémáról. Több mint egy hónapja tapasztaltak működési hibát a szálláshelyek, majdnem 700 szolgáltatónak több mint egymillió forinttal tartozik a Booking.com – ismertette.

A turisztikai ügynökség a Booking.com három munkavállalójának küldött megkeresést a problémáról. A területi igazgató akkori tájékoztatása szerint augusztus 15-ig kifizetik a szálláshelyeket. Suhajda-Molnár Anikó elfogadhatatlannak nevezte, hogy a turisztikai főszezonban hozzák ilyen helyzetbe a magyar szolgáltatókat.

Augusztus 9-től jogsegély szolgálatot vezettek be az érintett vállalkozásoknak, és az MTÜ fellépését követően volt, akinél meg is történt a kifizetés.

Perneki Judit, az MTÜ jogi képviselője arról számolt be, hogy telefonon is felvették a kapcsolatot az érintettekkel. Mindenkitől azt kérik, hogy juttassa el a releváns dokumentumait a turisztikai ügynökségnek. Megvizsgálták, hogy a céggel szemben lehet-e keresetet indítani a kialakult hátrányos helyzet miatt Magyarországon. Azonban a szerződéseikben szolgáltatásaikra (a szálláshelyek, repülőjáratok vagy látványosságok esetében) a holland jog érvényes. Az autóbérlés és egyéni személyszállítás/tömegközlekedés esetében az angol jog az irányadó. Ha nem vezet eredményre az eddigi intézkedés, bevonják az igazságügyi minisztériumot a Booking.com szerződéses feltételeinek (ászf) vizsgálatára.

Perneki Judit elmondta, hogy a Booking.com kizárja az elmaradt kamatok miatti kárigényt. Rigó Csaba Balázs hozzáfűzte, hogy a nemfizetés miatt indítható polgári per, ahol kénytelen lenne igazolni az informatikai problémát a holland cég. Ez azonban jelentős erőforrást igényel, és lassú eredményt hozhat. A versenyhatóság figyelme folyamatos az online szállásközvetítői piacon – jelezte a GVH elnöke.

Készülsz az iskolakezdésre? Utazást tervezel? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#booking.com #booking #szállás #közvetítés

booking.com

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. augusztus 15., kedd 14:35

booking.com

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítási
otthonfelújtási

Otthonfelújítási program változások

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői – jelentette be

TOVÁBB OLVASOM »
bruttó
bruttó átlagkereset

Növekvő bruttó átlegkereset

2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9,

TOVÁBB OLVASOM »
napelem
napelem

20ezer támogatott napelem beruházás

Meghaladta a húszezret a támogatott kérelmek száma a modern napelem rendszerek létesítésére ösztönző pályázaton – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. A nyertes

TOVÁBB OLVASOM »
liszt
liszt

A liszt ára nőtt kiemelkedően

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -