HÍREK

Árfigyelő az új árcsökkentő megoldás?

GFM árfigyelő: az indulás óta átlagosan 7 százalékkal mérséklődött az árfigyelőben szereplő élelmiszerek ára

Az indulás óta átlagosan 7 százalékkal mérséklődött az árfigyelő alkalmazásban szereplő élelmiszerek ára – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken.

A tárca közleményében felidézte: a GFM szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert. Célja, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül letörje az inflációt, és megvédje a családokat az élelmiszerárak további növekedésétől.

Az árfigyelő hatékonyságát mutatja, hogy az elmúlt másfél hónapban a legnagyobb üzletláncok között olyan árversenyt generált, amelynek következtében az indulás óta a 62 termékkategóriából 54 termékkategóriában átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az átlagárak. Július eleje óta az árak csökkenésének több mint 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,8 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve – jelezte a minisztérium.

  •  a tojásárak 28 százalékkal,
  • a zöldségek és a spagetti átlagárai mintegy 17 százalékkal,
  • valamint a liszt, a margarin és a sertészsír árai 10 százalékot meghaladó mértékben csökkentek a júliusi indulás óta.
  • a zöldségek közül leginkább az újburgonya, a zöldpaprika és a paradicsom árai csökkentek: 46, 35 és 33 százalékkal.
  • a húsok közül a pulykamell ára átlagosan 12, a csirkecombé 8 százalékkal lett olcsóbb.

A rendszerben szereplő termékkategóriák közül 28 kategóriában tovább csökkentek az átlagárak az elmúlt héten.

Mindössze egy hét alatt

  • közel 17 százalékkal csökkent a körte,
  • 10 százalék körüli mértékben a finomliszt és a paradicsom,
  • valamint 7 százalékot meghaladóan a csirkecomb ára.

Az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított, illetve augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta – tette hozzá a tárca.

Az online platform népszerűsége töretlen. Elindulása óta közel 1 millió 50 ezer látogatója volt. Az oldalon végzett szabadszavas keresések száma meghaladta az 535 ezret. Az elmúlt héten a látogatók leggyakrabban a csirkemell, cukor, tej, tojás és olaj szavakra kerestek – ismertették.

Az árfigyelő hozzájárul a családok megvédéséhez, hiszen elkezdte letörni az élelmiszerárakat, a multikat árcsökkentésre kényszeríti, így jelentősen segíti az infláció egy számjegyűre csökkentését – hangsúlyozta közleményében a GFM.

Készülsz az iskolakezdésre? Utazást tervezel? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#árfigyelő #online #akció #hypermarket #szupermarket

árfigyelő

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. augusztus 18., péntek 11:46

ChatGPT

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

iskolakezdés
Egyéb kategória

Iskolakezdés nehézsége

Szeptember 2-án közel 1,5 millió diák számára iskolakezdés jelentette a hétfői napot. Az iskolakezdés mindenki számára újdonságot hozott. Van aki új iskolában kezdte meg tanulmányait,

TOVÁBB OLVASOM »
ChatGPT
mesterséges intelligencia

Sok fiatal használja a ChatGPT-t

 MCC Ifjúságkutató Intézet: minden második magyar fiatal használta már a ChatGPT-t. A magyar fiatalok több mint fele érzi a mesterséges intelligencia (AI) hatását a mindennapi

TOVÁBB OLVASOM »
utasbiztosítás
pénzügyi csalások

Segítik a pénzügyi csalások áldozatait

Bankszakmai ajánlás segíti az online pénzügyi csalások áldozatainak ügyintézését. Bankszakmai ajánlást fogalmaztak meg az online pénzügyi csalások áldozataitól érkező bejelentések megfelelő fogadásának és kezelésének segítésére

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
kgfb

Kgfb-díjak konszolidációja várható

MNB: az infláció mérséklődésével a kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható. Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos

TOVÁBB OLVASOM »
Erste
Erste Bank

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket. Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség

TOVÁBB OLVASOM »
személyautók
autóvásárlás

Használt személyautók adás-vétele

JóAutók.hu: először került havi 80 ezer fölé a gazdát cserélő használt személyautók száma. Áprilisban a DataHouse előzetes, becsült adatai szerint a gazdát cserélt személyautók száma

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -