Több száz családnak érkezik iskolakezdési támogatás az Egyszülős Központtól
Több mint 600 családnak érkezik iskolakezdési támogatás az Egyszülős Központtól – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, hogy az általános iskolások szülei több tízezer forint értékű tanszercsomagra pályázhattak. A több mint 400 adománycsomagba – a korosztályok igényeihez igazodva – iskolatáska, tolltartó, írószerek, rajzeszközök, festékek, körző, vonalzó, számológép, uzsonnásdoboz és tisztálkodószerek kerülnek.
A középiskolásokat kétszáz tablettel segítik, a kormány adományaként a tavalyi népszámlálás során használt eszközök egy részét kapják meg a diákok – írták.
A közlemény szerint az első Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg Pesten, a második 2022-ben Budán azzal a céllal, hogy gyakorlati segítséget nyújtson és közösséget biztosítson a gyereküket egyedül nevelő családoknak. Az elmúlt öt évben a két központ mintegy 70 féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő.
Készülsz az iskolakezdésre? Utazást tervezel? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!
#iskolakezdési_támogatás #támogatás #iskolakezdés #egyszülő #család
Forrás: www.mti.hu
MTI 2023. augusztus 21., hétfő 10:53