HÍREK

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra is jóval kevesebb az előző évek havi 10-11 ezres átlagánál. Az autópiacokon a reálbércsökkenés miatt kialakult átmeneti keresleti sokk várhatóan csak az év vége környékén oldódik majd – állapította meg keddi elemzésében a JóAutók.hu.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint augusztus havi import már csak 7,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Jórészt annak köszönhetően, hogy tavaly ebben a hónapban már megkezdődött a használtautó-behozatal azóta is tartó visszaesése. „A reálbérek csökkenése, illetve a megugró hitelkamatok ezt a piacot különösen érzékenyen érintik. De az inflációs nyomás enyhülésével, kedvező forintárfolyam mellett, az év utolsó hónapjaiban már esély van érezhető növekedésre is” – idézte a vezérigazgatót a közlemény.

A behozott használt autók közötti márkasorrendet hagyományosan

  • a Volkswagen vezeti,
  • a második helyre a Ford kúszott fel,
  • néhány tucat autóval megelőzve az Opelt.
  • Az Audi negyedik helye változatlan,
  • az ötödik és hatodik helyen viszont szintén helycsere történt: a Mercedes megelőzte a BMW-t.

Az év első nyolc hónapjában csaknem minden második importált használt autó ezeknek a márkáknak valamelyike volt.

A JóAutók.hu kitért arra is, hogy a használtautó-import a teljes használtautó-kereskedelemnek egy viszonylag kis szelete: a belföldi átírások száma 6-7-szeresen múlja felül az importból származó autóvásárlásokét. Az év első nyolc hónapjában 70 937 autót hoztak be külföldről, ami 21 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 89 476-tól.

Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 73 870 volt, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 76 347-es mennyiségnél.

A JóAutók.hu többszáz autókereskedő re kiterjedt felméréséből az derült ki, hogy 92 százalékuk érzékelt csökkenő érdeklődést idén, a visszaesés a nagyobb értékű személyautóknál volt a legmagasabb.

A kereskedők visszajelzései szerint a kereslet a korábbi dinamikus áremelkedést is visszafogta: 57 százalékuk azt jelezte, hogy az általuk meghirdetett használt autók átlagára csökkent, 17 százalék szerint nem változott, és csak 26 százaléknyian számoltak be az átlagár növekedéséről.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

használt autó

#használt_autó #autó_behozatal #volkswagen #ford #audi #opel #mercedesz #bmw

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. szeptember 5., kedd 9:05

Erste

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak nőttek

3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
ChatGPT
zöldenergia

Nőtt a zöld járműpark Magyarországon

EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán zöld járműpark Magyarországon. A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta

TOVÁBB OLVASOM »
használtautó
üzemanyag

Üzemanyagár referenciaértéke

Nagy Márton: az üzemanyagár referenciaértéke a szomszédos országok átlaga lesz. A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyagár referenciaértéke a szomszédos

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
Erste Bank

Nőtt az Erste nyeresége

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben. A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta

TOVÁBB OLVASOM »
MBH
MBH Bank

MBH: rendszeres megtakarítások

MBH Bank: a rendszeres megtakarítók átlagosan 80 ezer forintot tesznek félre. A megtakarítással rendelkező magyar lakosság 48 százaléka alkalmanként tesz félre. A rendszeresen megtakarítók pedig

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -