HÍREK

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással

A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra csakis ez a biztosítás nyújthat fedezetet – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövegsége (FBAMSZ) szerdán az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 2023 második negyedévében a biztosítók 1 millió 16 ezer 925 casco-szerződést kezeltek. 1,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A casco állományhoz tartozó átlagos éves díj elérte a 161 ezer forintot tett ki. Amely 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 133 500 forintnál.

A közleményben Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke beszélt az alkatrészárak és a szervizekben alkalmazott rezsióradíjak jelentős emelkedéséről az elmúlt egy évben. Miközben az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén emeli az átlagdíj mértékét.

Rámutattak, hogy a káronként kifizetett átlagos összeg a cascónál már közelíti a 650 ezer forintot. Fiatal, néhány éves autóknál az átlagos kárösszeg már 800 ezer forint felett van. Egyre gyakoribbak a többmillió forint értékű kárkifizetések.

A közlemény szerint az alacsony casco hányadot részben az elöregedő magyarországi autópark magyarázza: 2023 félévében a személyautók átlagéletkora elérte a 15,5 évet. A kisebb értéket képviselő idős autók egy részére már nem éri meg casco biztosítást kötni.

Ugyanakkor kiemelték, hogy egy 8-10 év alatti személyautókra célszerű cascót kötni. A lopáskárok, a saját hibás töréskárok és az egyre gyakrabban előforduló elemi károk ellen csak ez a biztosításfajta kínál garantált védelmet.

A szövetség úgy vélte az autósok egy részét a növekvő díjak tartják vissza a casco megkötésétől. Megfelelő odafigyeléssel a kiadások jelentősen csökkenthetők.

A FBAMSZ azt tanácsolja az autósoknak, hogy minden évforduló előtt biztosítási alkusz segítségével néhány perc alatt hasonlítsák össze az ajánlatokat. Így akár több mint 15 százalékot is spórolhatnak.

Hozzátették, hogy aki a kötelező biztosítást és a cascót ugyanannál a biztosítónál köti meg, gyakran kétszámjegyű százalékos díjkedvezményt kap az adott biztosítótól.

Amennyiben pedig az autós egyösszegben, és csekk helyett elektronikusan rendezi a casco díját, szintén további 10 százalék körüli kedvezményt érhet el a negyedéves, csekken fizető ügyfelekhez képest – ismertette közleményében az FBAMSZ.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

casco

#casco #biztosítás #alkusz #biztosító #MNB #autó

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. szeptember 6., szerda 10:25

casco

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkabér
munkabér

Munkabér növekedés júliusban

Friss munkabér adatok: A bruttó átlagkereset 559 100 forint volt 2023 júliusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók

TOVÁBB OLVASOM »
fogyasztói árak
fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek a fogyasztói árak

16,4%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett 2023. augusztusban a

TOVÁBB OLVASOM »
alfa biztosító
alfa biztosító

Alfa Biztosító új jövőképet vázolt

Készül a biztosítási piac átalakulására az Alfa Biztosító Az Alfa Biztosító készül a biztosítási piac átalakulására, az értékesítési csatornák változására, fontosnak tartja a gyors alkalmazkodást

TOVÁBB OLVASOM »
casco
casco biztosítás

Kevés autón van casco biztosítást

Biztosítási alkuszok: a forgalomban lévő gépjárművek ötöde rendelkezik casco biztosítással A forgalomban lévő gépjárműveknek csupán az ötöde rendelkezik casco biztosítással, noha például az elemi töréskárokra

TOVÁBB OLVASOM »
használt autó
használt autó

Használt autó a sláger?

JóAutók.hu: augusztusban élénkült a használt autó importja Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt autó kapott magyar rendszámot, 6 százalékkal több, mint júliusban. Továbbra

TOVÁBB OLVASOM »
K&H kutatás
K&H Bank

K&H elbocsátási kutatás

K&H: nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban   A gazdasági nehézségek ellenére sem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. Tízből hét vállalkozás a jelenlegi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -