HÍREK

2023 decemberétől nőhet a minimálbér

Nagy Márton: 2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek. A minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Hozzátették, a felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét. Ennek érdekében minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket – írták.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismételten részt vett, aki üdvözölte a döntést. Valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat. A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, hogy az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek. “Ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség – nyilvánvalóan politikai okokból – a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá” – fogalmaz a minisztérium.

Nagy Márton biztosította a résztvevőket afelől, hogy “a kormány továbbra is mindent meg fog tenni a háború és szankciók okozta negatív hatások ellensúlyozása, a családok megvédése, a magyar gazdaság megerősítése és a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. A tárcavezető kiemelte, hogy 2023. az inflációcsökkentés, 2024. a gazdaság helyreállításának éve. Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények” – áll a közleményben.

Az infláció visszaszorítása, gazdasági növekedés

A kormány többek közt olyan intézkedésekkel, mint az online árfigyelő és a kötelező akciózás már októberre egy számjegyűre szorította vissza az inflációt. A harmadik negyedévben pedig megindult a gazdasági növekedés helyreállítása. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a gazdaság – írták.

Nagy Márton hozzátette, hogy a gazdasági növekedéshez a kereslet élénkülése is hozzájárulhat a jövőben. Jó eséllyel már szeptembertől újra növekedésnek indulhattak a reálbérek, amelyet tovább fokozhat a minimálbér és a garantált bérminimum decemberi, igen jelentős emelése is. A kormány célja, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek. “A korábbi évekhez hasonlóan tehát egyre többet érhet a családok fizetése” – mondta a közlemény szerint.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#minimálbér #bérminimum #béremelés #növekedés #versenyszféra #infláció #reálbér

minimálbér

Forrás: MTI

használtautó

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak 7,9%-kal nőttek

7,9%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára októberhez viszonyítva csökkent 2023 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 6,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3%-kal mérséklődött az előző hónaphoz képest 2023. októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a

TOVÁBB OLVASOM »
diákhitel
Diákhitel

Diákhitel: marad kedvező feltélekkel

Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek

TOVÁBB OLVASOM »
BUX
tőzsde

BÉT: A BUX 3,3%-kal emelkedett

BÉT: Novemberben 3,3 százalékkal emelkedett a BUX októberhez képest Az előző hónap záróértékéhez képest a budapesti tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX 57 878,43 ponton fejezte

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
kgfb

1% alatti a kgfb díjnövekedés

Egy százalék alatti a negyedéves kgfb díjnövekedés Tovább mérséklődött, s immár nyolc százalék a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -