HÍREK

Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai

Varga Mihály: kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai

Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai, jövőre 3-4 százalékos lehet a gazdasági növekedés – mondta a pénzügyminiszter egy nemzetközi gazdasági fórumon csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály az egyik londoni gazdaságpolitikai és monetáris elemzőház, az Official Monetary and Financial Institutions Forum (OMFIF) tanácskozásán kiemelte: a magyar gazdaság gyorsan helyreállt a Covid-járvány után, 7,1 százalékos GDP növekedést ért el 2021-ben. A növekedés azonban lassult az orosz-ukrán konfliktus okozta gazdasági hatások következtében. Ugyanakkor 2024-ben a magyar gazdaság visszatér a dinamikus növekedéshez – jelentette ki.

Kitért arra, hogy a munkaerőpiac stabil maradt, ellenáll a kihívásoknak, a munkanélküliségi ráta alacsony. A foglalkoztatottság rekordmagas az EU-n belül, a foglalkoztatottsági ráta elérte a 75 százalékot, ami jó eredmény – mondta.

Kiemelte, hogy az infláció januárban 25,7 százalékon elérte a csúcsát, majd 2023 októberre egyszámjegyűre, 9,9 százalékra csökkent.

A folyó fizetési mérleg egyensúlya javult az első fél évben, és idén a külkereskedelmi egyenleg is rekordot érhet el. A befektetések emelkedtek, itt a legmagasabb a befektetési ráta az unión belül. Emellett jók a növekedési kilátások a befektetésekben, ami támogatja a teljes gazdasági növekedést – mondta a pénzügyminiszter. Az adózási rendszer versenyképességét kulcskérdésnek nevezte, és hangsúlyozta, hogy a 9 százalékos társasági adó a legalacsonyabb az unióban.

Varga Mihály leszögezte, hogy a kormány ragaszkodik a hiány folyamatos csökkentéséhez. Idén a GDP-arányában a kormányzati szektor eredményszemléletű (ESA) hiánya GDP 5,2 százalékán alakulhat. 2024-re 2,9 százalékkal számolnak, ami szükséges az uniós túlzotthiány-eljárás elkerüléséhez.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a nemzetközi szakmai műhely fórumán tartott előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt két évben az infláció lett a közellenség a világgazdaságban. Az infláció elleni küzdelemről azt mondta: különösen a régióban jelent nagy kihívást a fogyasztói árindex leszorítása. Mostanra a tervek szerint dezinflációs trend van az eurozónában és a kelet-közép-európai régióban. A hitelpiacok lassultak mindenhol a régióban, a háztartások és a vállalatok esetében is.

Az infláció az Egyesült Államokban és az eurozónában is 3 százalék körüli, ezek kedvező jelek – mondta.

Több mint tíz év után a pozitív reálkamatok visszatértek – tette hozzá, jelezve: a geopolitikai feszültségek tovább erősödtek, ami általánosan növeli a növekedési kilátásokat és a befektetői hangulatot övező kockázatokat. A bizonytalanságot tovább növeli az október elején kiújult gázai-izraeli konfliktus, fokozva az általánosan növekvő geopolitikai feszültséget.

Kiemelte: az infláció Magyarországon a januári 25,7 százalékos csúcs után egyszámjegyűre csökkent, decemberre 7 százalék körül alakulhat. Az alapfolyamatokat a jelenlegi helyzetben jobban megragadó mutató, a maginfláció évesített 3 havi változása a legutoljára a Covid-időszak előtt tapasztalt, 4 százalékos szint alá süllyedt – mutatott rá. Hozzátette: a következő évben az infláció enyhülésével jó esély van a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés elérésére, 3-4 százalékos lehet a gazdasági növekedés 2024-ben.

A pozitív reálkamatok szükségesek a dezinfláció folytatódásához. Emlékeztetett: októbertől új szakaszba lépett a monetáris politika, arra fókuszálnak, hogy a dezinflációt támogató kamatot alakítsanak ki, amihez adatvezérelt óvatos megközelítést alkalmaznak. Az erőteljes dezinfláció és az ország sérülékenységének csökkenése lehetővé teszi, hogy az MNB az alapkamat csökkentését folytassa a következő hónapokban, marad a 75 bázispontos csökkentés novemberben is.

Év végére 11 százalék alá csökkenhet az alapkamat, és egyszámjegyű lehet 2024 februárra a jelenlegi adatok alapján – mondta Virág Barnabás.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#gazdaság #GDP #munkaerőpiac #infláció #MNB #alapkamat

gazdaság

Forrás: MTI

MNB

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
MBH Bank

MBH: 76 forint osztalékot fizet

Az MBH Bank 76 forint osztalékot fizet részvényenként. Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből. Amelynek a

TOVÁBB OLVASOM »
szja
foglalkoztatás

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett. A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson,

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
munkabér

Munkabér munkahelyválasztási szempont

Még mindig a munkabér az elsődleges munkahelyválasztási szempont Magyarországon. A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
alapkamat

Csökkent az MNB alapkamat

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a alapkamat mértékét A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a  alapkamat mértékét. A kamatfolyosó

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
átlagkereset

A bruttó átlagkereset nőtt

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -