HÍREK

Alacsony díjakkal indult kgfb-kampány

Az átlagosnál alacsonyabb díjakkal indult az év végi kgfb-kampány

Idén novemberben az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal és a balesetmentesen közlekedők erős fölényével indult el az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amely a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azokat érinti, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója – közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő cég hétfőn az MTI-vel.

A társaság tájékoztatója szerint a kgfb kampány első 13 napján több mint 9 ezren kötötték újra a kötelezőjüket a társaságnál. Az éves átlagdíj a “kampányos” személyautóknál az előző év azonos időszakához képest 15 százalékkal, 32 500 forintra emelkedett. Az emelkedés okát a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetség (FBAMSZ) a növekvő káresetszámban és a magasabb szervizköltségekben látja. Azonban jóval elmarad a teljes állomány átlagos 50 ezer forint feletti kgfb átlagdíjától.

Ebben a járművek alacsonyabb kora mellett szerepet játszik az is, hogy az üzemeltetők 87 százaléka a bonus-malus besorolási rendszer szerint a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik, azaz régóta balesetmentesen vezetnek, amit alacsonyabb díjakkal honorálnak a biztosítók – idézte a közlemény Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját.

Az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések, ezért fontos, hogy az érintettek minden évben felülvizsgálják a díjakat – tette hozzá.

Az FBAMSZ múlt havi közlése szerint a kampány idén mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint és várakozásuk szerint az végi időszakban a szerződésváltások száma 80 ezer körül alakulhat.

A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani. December 31-ig van lehetőség az új kötelező biztosítás kiválasztására, az FBAMSZ ugyanakkor javasolja, hogy azt a meglévő szerződés felmondásával együtt intézzék az érintettek.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#kgfb #kötelező #biztosítás #autó #kampány

kgfb

Forrás: MTI

kgfb

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak 7,9%-kal nőttek

7,9%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára októberhez viszonyítva csökkent 2023 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal

TOVÁBB OLVASOM »
forgalom
kiskereskedelmi forgalom

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 6,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3%-kal mérséklődött az előző hónaphoz képest 2023. októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a

TOVÁBB OLVASOM »
diákhitel
Diákhitel

Diákhitel: marad kedvező feltélekkel

Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek

TOVÁBB OLVASOM »
BUX
tőzsde

BÉT: A BUX 3,3%-kal emelkedett

BÉT: Novemberben 3,3 százalékkal emelkedett a BUX októberhez képest Az előző hónap záróértékéhez képest a budapesti tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX 57 878,43 ponton fejezte

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
kgfb

1% alatti a kgfb díjnövekedés

Egy százalék alatti a negyedéves kgfb díjnövekedés Tovább mérséklődött, s immár nyolc százalék a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -