HÍREK

Pénteken zárul az év végi kgfb kampány

Pénteken zárul az év végi kgfb kampány

Néhány napja maradt 850.000 gépjármű, köztük csaknem 450.000 személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). A felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz. Erre hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfői közleményében.

A szervezet szerint a piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló értéket, az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke jelezte: a törvény szerint az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz. Emiatt pénteken már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat.

A szövetség arra számít, hogy az érintettek közül az időszak végére 70-80 ezren váltják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka a most következő 3-4 napra hagyta a döntését. Ez kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz – közölte a FBAMSZ.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egy időben teszi meg. A szövetség tájékoztatása szerint ezután már csak az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni. A jövő év február 29-re eső fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény szerint törölnie kell a szerződést.

A FBAMSZ felidézte: az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak. Ekkor van lehetőség biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#kgfb #kötelező #biztosítás #autó #kampány

kgfb

Forrás: MTI

foglalkoztatottság

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

munkahely
munkaerőpiac

Sokan munkahely váltást terveznek

A versenyszféra munkavállalóinak csaknem kétharmada az idén munkahely váltását tervezi A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével. A munkahely váltását 63 százalékuk

TOVÁBB OLVASOM »
foglalkoztatottság
foglalkoztatottság

Stagnál a foglalkoztatottak száma

4 millió 699 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,5% 2024 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos

TOVÁBB OLVASOM »
átlagkereset
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 655 600 forint volt 2023 decemberében, 16,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655

TOVÁBB OLVASOM »
GINOP
munkaerőpiac

Munkaerőpiaci aktívitás a GINOP-ban

NGM: a munkaerőpiaci aktivitás növelése érdekében a kormány márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indít programot a GINOP Plusz programban A munkaerőpiaci aktivitás növelése

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -