HÍREK

Nőtt a kgfb váltó ügyfelek száma

Nőtt a kgfb váltó ügyfelek száma, átlagosan 13 ezer forintot takarítottak meg

A végéhez közeledik az idei kötelező gépjármű felelősség-biztosítási (kgfb) kampány. A 2010 előtt gyártott személyautókra péntek éjfélig köthetnek új biztosítást a tulajdonosok és üzembentartók. Az új biztosításra váltók száma a várakozásokkal ellentétben némileg nőtt a múlt évhez képest. Ezt a Netrisk közölte szerdán a november 27-ig, vagyis pár nappal a kampányzárás vége előtt beérkezett adataira hivatkozva.

Több mint 21 500-an váltottak új kgfb-re, azaz többen váltanak kötelező biztosítást idén az egy évvel korábbi kampányhoz képest. Az új szerződések éves átlagdíja 30 900 forintot tesz ki, 13,7 százalékkal meghaladja az újrakötéskor érvényben lévő, 27 200 forintos éves díjat. Besnyő Márton, a Netrisk vezetője szerint ugyanakkor, ha az érintettek nem kötöttek volna új kötelezőt, akkor a meglévő szerződésük több mint 44 ezer forintos díjjal ment volna tovább. Azaz szerződésenként átlagosan 13 ezer forintot takarítottak meg az új biztosításra váltó autósok.

A mostani szezonban közel 16 éves volt a váltásokban érintett autók átlagos életkora, ami pedig megfelel a magyarországi átlagnak. Az idei első fél év végén a több mint 4 millió Magyarországon nyilvántartott személyautó átlagosan 15,6 éves volt.

A netriskes összeállítás szerint az idei kampányban a Suzuki, az Opel és a Volkswagen volt a három legnépszerűbb márka, ezekre a modellekre 25-29 ezer forintos éves díjjal lehetett új kötelezőt kötni.

A Ford, a Toyota, a Renault, a Skoda, a Peugeot és a Fiat került még be a top 10-be a márkák közé, ezekre 28-35 ezer forintos jövő évi kgfb átlagdíj jött ki.

Keress bennünket és segítünk a megfelelő kötelező biztosítás megtalálásában! A magyar biztosítók megoldásai alapján kiszámoljuk a legjobb ajánlatot. A kötelező biztosítás mellett Casco, lakás, hajó, élet, vagyon, felelősség, egészség, nyugdíj, mezőgazdasági biztosításokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. Telefon: 303264703, 306489525, 303426308, 303732000. Hívj bennünket és segítünk!

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#kgfb #kötelező #biztosítás #autó #kampány

kgfb

Forrás: MTI

AutoWallis

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
MBH Bank

MBH: 76 forint osztalékot fizet

Az MBH Bank 76 forint osztalékot fizet részvényenként. Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből. Amelynek a

TOVÁBB OLVASOM »
szja
foglalkoztatás

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett. A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson,

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
munkabér

Munkabér munkahelyválasztási szempont

Még mindig a munkabér az elsődleges munkahelyválasztási szempont Magyarországon. A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
alapkamat

Csökkent az MNB alapkamat

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a alapkamat mértékét A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a  alapkamat mértékét. A kamatfolyosó

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
átlagkereset

A bruttó átlagkereset nőtt

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -