HÍREK

Dolgozók keresete: növekvő vásárlóerő

Jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje

Jövőre nőhet a dolgozók keresetének vásárlóereje. A cégek 2024-ben 5 és 12 százalék közötti béremelést hajthatnak végre, miközben úgy tűnik, sokan újra megkövetelik a rendszeres irodai jelenlétet. Ezt a Grafton Recruitment toborzócég állapította meg legújabb felmérése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t kedden.

A közlemény szerint egyre több pozícióban érhető el az egymillió forintos bruttó átlagbér, miután a legtöbb területen 10 százalék körüli volt a béremelkedés. Példaként említik, hogy a főkönyvelők fizetése 1-1,8MFt között mozog, az üzleti szolgáltatóközpontokban 1-1,3MFt között alakul a seniorok bére. A feldolgozóiparban még ritkák az 1 millió feletti bérek, de az IT-szektorban egyre jellemzőbbek a 2 millióval kezdődő bérajánlatok. Megjegyezték, hogy a magasan képzett, nyelveket beszélő IT szakemberek iránt továbbra is nagy a kereslet. Ők az idén munkahelyváltással akár 20-40 százalék közötti béremelést is ki tudtak harcolni.

A béremelés 5-12% között lehet

A felmérés szerint a vállalatok jövőre legalább 5 százalékos béremelést hajthatnak végre, a többség 10 százalék körüli szintre merészkedik majd. A piac teteje pedig 12 százalék körül lehet – közölték, hozzátéve, hogy így jövőre a legtöbb dolgozó fizetésének  vásárlóereje emelkedhet.

A kutatás szerint a dolgozók 70-75 százaléka kész elhagyni jelenlegi munkahelyét, ami kiemelkedően magas szint. A dolgozóknak ugyanakkor a béremelés mellett a legfontosabb a munka-magánélet egyensúlya, az általános irodai légkör, illetve a jó csapat. A karrierlehetőség lejjebb csúszott a preferencialistán – idézi a közlemény Farkas Tamást, a toborzócég vezetőjét.

A Grafton összesen 2810 munkavállaló és 224 munkáltató válaszait elemezte felmérésében, amely 2023 második és harmadik negyedévében zajlott. A bérsávokat a közlemény szerint összesen több mint 72 ezer béradat feldolgozásából állapították meg.

A Gi Group Holding több mint 25 éves múltra visszatekintő cégcsoport, teljeskörű munkaerőpiaci szolgáltatóként több mint 22 ezer partnerrel dolgozik együtt évente. A cégcsoport több mint 34 országban van jelen, 650 kirendeltséggel közel 8000 munkavállalót alkalmaz. Magyarországon a vállalat jelenleg a Gi Group, a Grafton Recruitment és a Wyser brandekkel képviselteti magát.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#béremelés #juttatás #prémium #SZÉP-kártya

dolgozók

Forrás: MTI

autó

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak nőttek

3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
ChatGPT
zöldenergia

Nőtt a zöld járműpark Magyarországon

EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán zöld járműpark Magyarországon. A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta

TOVÁBB OLVASOM »
használtautó
üzemanyag

Üzemanyagár referenciaértéke

Nagy Márton: az üzemanyagár referenciaértéke a szomszédos országok átlaga lesz. A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyagár referenciaértéke a szomszédos

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
Erste Bank

Nőtt az Erste nyeresége

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben. A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -