HÍREK

Növekedésnek indultak a reálbérek

Czomba Sándor: újra növekedésnek indultak a reálbérek 

Újra növekedésnek indultak a reálbérek Magyarországon, a keresetek emelkedésének dinamikája meghaladja az infláció mértékét. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette, 2013 óta a reálkeresetek folyamatosan nőttek. 2022 szeptembere és 2023 augusztusa között a magas infláció miatt reálkereset-csökkenés volt. 2023 szeptemberében azonban a trend megfordult, sikerült az infláció elleni küzdelmet megnyerni. Így 2024-ben a gazdaság élénkítésére, a fogyasztás növelésére, a munkaerőpiaci problémák kezelésére kell a hangsúlyt helyezni.

2024-ben mintegy 6 százalék körüli inflációval lehet számolni, a minálbér és garantált bérminimum 15, illetve 10 százalékkal nő. Ennek hatása lesz az átlagkeresetekre is, hiszen az alsó bérelemek növekedése „tolja” a többiek bérét is. Mindez egyértelműen mutatja, hogy a reálkeresetek növekedése várható az idén, és ez a fogyasztásban is látható lesz.

Czomba Sándor beszélt arról is, hogy Magyarországon feszes a munkaerőpiac, a munkáltatók nehezen találnak megfelelő munkaerőt. Ezért a bérnövekedés dinamikája nem fog lassulni, hiszen a jó szakembereket meg kell fizetni.

300 ezerre tehető magyar munkaerőtartalék

Jelezte, hogy a mintegy 300 ezerre tehető magyar munkaerőtartaléknak minden segítséget megadnak a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez. Egy részük viszonylag könnyen elhelyezhető a munkaerőpiacon, másik részük, már kevésbé, nekik programokat indítanak majd.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár kiemelte, a foglalkoztatásban az aktivitást a jövőben is segíteni fogják. Aki tud és akar dolgozni, annak határon belül lehetőséget biztosítsanak.

Az új rendészeti törvény egyértelműen meghatározza a vendégmunkások foglalkoztatásának lehetőségét. Nem igaz az az állítás, hogy a vendégmunkások foglalkoztatása letöri a magyar béreket. Magyarországon a Munka törvénykönyve hatálya alatt lehet a dolgozókat foglalkoztatni, a minimálbértől és garantált bérminimumtól nem lehet eltérni – hangsúlyozta.

Kijelentette, a harmadik országbeli munkások a magyar munkahelyeket nem veszélyeztetik. A kormány nem hagyja, hogy a munkaadó lecserélje a magyar munkaerőt külföldire, ha előfordulna ilyen eset, akkor azonnali vizsgálatot rendelnek el. A törvény végrehajtási részeibe most építik be az egyértelműsítő és biztonsági elemeket – tette hozzá.

Magyarországon a magyar emberek érdekei az elsődlegesek, és amig van magyar munkaerő, addig a magyar munkaerőt kell előnyben részesíteni – fogalmazott Czomba Sándor.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#reálbérek #inflóció #munkaerőpiac #törvény

reálbérek

Forrás: MTI

reálbérek

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kgfb
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 658 400 forint volt 2024. márciusban, 13,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete

TOVÁBB OLVASOM »
autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -