HÍREK

Tavaly nőtt a fizikai átlagórabér

Tavaly csaknem 20 százalékkal emelkedett a fizikai átlagórabér

Csaknem 20 százalékkal, 1630 forintról 1952 forintra nőtt tavaly az év végére a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. Ebben már a decemberi minimálbér-emelés mértéke is megjelenik már. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bérek növekedése – közölte a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder és a Moore Hungary.

A Trenkwalder csaknem 7000 munkavállaló béradatait feldolgozva megállapította, hogy a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincsen jelentős eltérés. 1700-1900 forint közötti sávban mozognak, a mezőnyből azonban kiugrik a Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország és a főváros fizikai munkát végzői. Előbbi régióban már 2100 forint az órabérek átlagos nagysága, a két utóbbiban a 2600 forintot közelíti – tették hozzá.

Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója ismertette, hogy az első látásra kiugró mértékű növekedésben szerepet játszott egy egyszeri hatás is. A minimálbér-emelés kivételesen már a decemberi béreknél érvényesült, így a cégek már idén végrehajtották az általában csak januárban esedékes béremeléseiket.

Azt is hozzáfűzte, hogy enélkül becslésük szerint 13-15 százalék között alakult volna a béremelkedés éves üteme. Mivel decemberben már csupán 5,5 százalékos volt az infláció az egy évvel korábbihoz képest. A reálbérek a 2023-ban tapasztalt visszaesés után ismét növekedési pályára kerültek – közölte.

  A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég elemzései

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint hatvan, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetőjének béradatait vizsgálta. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2023 negyedik negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere ismertette: a szellemi munkát végző középvezetőknél jellemzően csak januárban rendezik a fizetéseket.Ennek ellenére már ebben a körben is két számjegyű lett az év végére a bérnövekedés üteme. Bár számos vállalkozás továbbra is finanszírozási problémákkal küzd, a munkahelyek többségében a középvezetői szinten is biztosított lehet a reálbérek újbóli növekedése.

A szolgáltatóközpontok (SSC-k) középvezetőinél 9,3 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során.A Moore Hungary adatai szerint az országos szinten már több mint 60 ezer munkavállalót foglalkoztatónak ezek a központok.

Hangsúlyozták: továbbra is viszonylag magas, 4 százalék körüli mind a kilépési, mind a belépési forgalom ebben a körben. Ezt a cégek jövőre – a növekvő verseny miatt – várhatóan magasabb bérekkel igyekeznek majd mérsékelni.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#fizikai #szellemi #munka #infláció #munkaerőpiac #órabér

fizikai

Forrás: MTI

 

autómárka

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítási
otthonfelújtási

Otthonfelújítási program változások

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői – jelentette be

TOVÁBB OLVASOM »
bruttó
bruttó átlagkereset

Növekvő bruttó átlegkereset

2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9,

TOVÁBB OLVASOM »
napelem
napelem

20ezer támogatott napelem beruházás

Meghaladta a húszezret a támogatott kérelmek száma a modern napelem rendszerek létesítésére ösztönző pályázaton – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. A nyertes

TOVÁBB OLVASOM »
liszt
liszt

A liszt ára nőtt kiemelkedően

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -