HÍREK

Az élelmiszer-infláció alacsony

GVH: a verseny legyalulta az élelmiszer-inflációt

A verseny legyalulta az élelmiszer-inflációt, amely éves alapon 30 hónapja nem volt olyan alacsony, mint 2024 első hónapjában. Hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-nek küldött közleményben.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölte, hogy 2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az élelmiszerek inflációja pedig ennél is alacsonyabb, 3,6 százalék volt.

Kiemelték, az adatok rávilágítanak arra, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest alig egy év alatt kevesebb, mint tizedére zuhant az élelmiszerárak emelkedése. Ez köszönhető a célzott kormányzati intézkedéseknek, a jegybank lépéseinek, illetve a Gazdasági Versenyhivatal aktív beavatkozásainak, versenyélénkítő lépéseinek, közte az online árfigyelő rendszernek.

A januári, éves élelmiszer-áremelkedésnél alacsonyabb utoljára 2021 júliusában volt, akkor 3,1 százalékot tett ki.

NGM

Kattintson a képre és máris indul az online személyi kölcsön kalkulátorunk!

Online árfigyelő rendszer létrehozása

A gazdasági növekedés helyreállítása szempontjából is kedvező folyamatokhoz a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett hozzájárult a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett, www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelő rendszer is.

Ami január 13-tól újabb 16 termékkategóriával bővült. Bekerültek az árfigyelőbe a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek. Összesen 78 termékkategóriában – ami napi szinten mintegy 2000 különböző élelmiszerterméket jelent – hasonlíthatják össze a vásárlók a boltokra szűkített árakat.

A GVH és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) együttműködésével létrehozott, az IdomSoft Zrt. által fejlesztett online árfigyelő nemcsak a vásárlóknak jelent fogyasztóbarát segítséget. Hanem azt a marketing szakma is elismeri. Az oldal Minőségi-díjat kapott a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett „Az Év Honlapja” pályázaton.

Az online árfigyelővel, tudatos tervezéssel – például a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával – több ezer forintot, és sok időt lehet megspórolni a nagybevásárlások során.

www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelő 2024-ben is folyamatosan elérhető a magyar vásárlók, a magyar családok számára. Így a GVH által működtetett rendszer továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát, és hozzájárul az árak kordában tartásához.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#élelmiszer #inláció #arfigyelo #Gazdasági_versenyhivatal

élelmiszer

Forrás: www.mti.hu

elektromos autó

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak nőttek

3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -