HÍREK

Sokan munkahely váltást terveznek

A versenyszféra munkavállalóinak csaknem kétharmada az idén munkahely váltását tervezi

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével. A munkahely váltását 63 százalékuk tervezi, hogy ha lehet 2024-ben. Közölte a Trenkwalder február első felében végzett kutatásának eredményét pénteken az MTI-vel.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság 500 versenyszférában dolgozó munkavállaló megkérdezésével végzett felmérése alapján a fizetésükkel elégedetlenek 49 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel. További 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek.

személyautók

Kattintson a képre és máris indul az online személyi kölcsön kalkulátorunk!

A közlemény idézte Nógrádi Józsefet, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatóját. Aki elmondta, ebben a helyzetben a korábbinál többen érzik úgy, hogy a munkahely váltása könnyebben oldhatja meg az anyagi problémáikat. A válaszadók 63 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami komoly változás a tavaly ilyenkor mért 38 százalékhoz viszonyítva.

Azonban kérdéses, mennyire ölt majd testet tényleges munkahelyváltásokban az erre vonatkozó szándék erősödése. A Trenkwalder szerint a válaszadók is tisztában vannak azzal, hogy egyelőre nem tért vissza a munkaerőpiacon a 2020 előtti helyzet. Amikor szinte minden jelentkező rövid időn belül el tudott helyezkedni. A felmérésben részt vevők 59 százaléka úgy érzi, az idén nehezebben tud egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Tavaly ez az arány 53 százalék volt.

Nógrádi József megjegyezte, hogy bár munkahely megváltoztatására vélhetően nem lesz mindenkinek lehetősége. Ám a munkáltatóknak célszerű felkészülniük arra, hogy az idén a tavalyinál nagyobb fluktuációval kell szembesülniük.

Magyarországon már több mint 25 éve van jelen a Trenkwalder. A cég 2022-ben 24,7 milliárd forint nettó árbevétel elérése mellett csaknem 14 ezer munkavállalót helyezett el 477 partnere körében.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#munkahelyváltás #munkavállaló #munkaerőpiac #béremelés

munkahely

Forrás: www.mti.hu

MNB

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kgfb
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 658 400 forint volt 2024. márciusban, 13,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete

TOVÁBB OLVASOM »
autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -