HÍREK

A zöldenergia növeli az eszuverenitást

Steiner Attila: a zöldenergia felhasználása az ország energiaszuverenitását erősítheti

A kormány célja, hogy minél szélesebb körű legyen a zöldenergia felhasználás. Ami Magyarország energiaszuverenitását erősítheti – hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára szerdán Szegeden.

Steiner Attila a zöldenergiával kapcsolatos, 13 kérdésből álló online konzultációról szóló sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, olyan lehetőségeket kell teremteni, amelyekkel Magyarország sokkal kevésbé lesz függő a külső energiaimporttól.Nagyon jó adottságok vannak az országban, ezért több stratégián is dolgozik a kormány mind a zöldenergia termelésének, mind pedig tárolásának elősegítésében.

Steiner Attila példaként említve a geotermikus energiát elmondta: a kormányzat célja, hogy Szegedhez hasonlóan más városokban is fel lehessen  használni a távfűtés, vagy akár áramtermelés területén a geotermikus potenciált. Hozzáfűzte, a kormány megkezdte egy országos szintű stratégia kidolgozását, amely a geotermikus energia felhasználására irányul.

Nem véletlen, hogy a geotermia kérdése a konzultáció egyik fő eleme, hiszen itt nagy lehetőségek vannak – hangsúlyozta az államtitkár. Országos szinten akár milliárdos nagyságrendű földgázfogyasztást is ki lehet váltani geotermiával, ha az infrastrukturális beruházások megvalósulnak.

A napenergia fontos

Steiner Attila felhívta a figyelmet a napenergia fontosságára is. Mint mondta, a kormány célja, hogy 2030-ra megduplázza a mostani naperőmű kapacitást, amely jelenleg 6000 megawattnyi az országban.  A paksi kapacitással együtt jóval az országos fogyasztás felett van az előállított villamos energia, ezért annak tárolása is nagyon fontos. Emiatt a tárolást is nagy mértékben fogja ösztönözni a kormány.

A hazai és európai uniós támogatások is rendelkezésre fognak állni az elkövetkező időszakban. Melyeknek együttes célja, hogy a lakosság aktívan részt tudjon venni a „zöld átmenetben, a zöld fordulatban”.

A konzultáció eredményét be fogják építeni a támogatási programba, hogy olyan lehetőségeket tudjon a kormány elindítani, amelyekre a lakossági igény is megvan. Fülöp László, a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje úgy fogalmazott: „a 21. században akkor tudunk csak győztesek lenni, hogy ha a zöldenergiát megszelídítjük, magunkévá tesszük, és rácsatlakozunk erre a gyorsvonatra.”

Ismertette, a napsütötte órák száma Szegeden nagyon magas, ezért fontos a napelemparkok építése, a napenergia felhasználása. Emellett Szegeden hatalmas, talán az országban a legnagyobb a geotermikus potenciál – tette hozzá Fülöp László. A kérdőív a zoldenergia.kormany.hu oldalon található, és április 15-ig lehet kitölteni.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat.
#zöldenergia #napenergia #konzultáció #Paks
zöldenergia
Forrás: www.mti.hu
szja

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítási
otthonfelújtási

Otthonfelújítási program változások

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői – jelentette be

TOVÁBB OLVASOM »
bruttó
bruttó átlagkereset

Növekvő bruttó átlegkereset

2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9,

TOVÁBB OLVASOM »
napelem
napelem

20ezer támogatott napelem beruházás

Meghaladta a húszezret a támogatott kérelmek száma a modern napelem rendszerek létesítésére ösztönző pályázaton – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. A nyertes

TOVÁBB OLVASOM »
liszt
liszt

A liszt ára nőtt kiemelkedően

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -