HÍREK

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett.

A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson, de csak egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkahelyeken. Mondta Zöld-Nagy Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, a veszélyes anyagok kezeléséről rendezett szakmai konferencián.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsősorban a munkáltatók feladata és felelőssége a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkahelyek kialakítása. gyanakkor az elmúlt évtizedekben a munkavédelmi hatóságnak kiemelkedő szerepe volt a munkahelyi balesetek csökkenésében.

A munkabalesetek száma 1994-ben meghaladta a 92 ezret, míg 2023-ban mintegy 20 600 volt, a foglalkoztatottak számának jelentős emelkedése mellett. Ugyanebben az időszakban a halálos munkabalesetek száma 596-ról 62-re csökkent – ismertette.

A foglalkoztatás bővülése, az új vállalkozások, új foglalkoztatási formák és új típusú veszélyforrások megjelenése miatt megváltoztak a munkavállalókat érintő kockázatok. Így 2024 új kihívásokat is hoz – hívta fel a figyelmet Zöld-Nagy Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztály EU-OSHA Nemzeti Fókuszpontjának konferenciáján.

A hagyományos munkavédelmi szemlélet egyre kevésbé alkalmazható

A hagyományos munkavédelmi szemlélet egyre kevésbé alkalmazható a korszerű technológiáknál, a technológiai ismeretek megléte már elengedhetetlen a kockázatok meghatározásához. Kitért arra, hogy a munkavédelmi megközelítés egyre inkább elvárás a fejlesztőktől is. Nem elég megalkotni az új terméket, módszert, anyagot, be kell építeni a biztonságot és az egészségvédelmet – fogalmazott.

A veszélyes, de különösen a rákkeltő anyagokkal történő érintkezés korlátozása érdekében az uniós, nemzeti és ágazati szintű határérték-csökkentések és ezek hatósági ellenőrzése, valamint a helyes gyakorlati megoldások megismertetése hozzájárul a munkavállalók egészségének megőrzéséhez.

Kiemelte: a gazdaság, az ipari termelés élénkülése miatt a munkáltatókra és a munkavédelmi hatóságra is több feladat vár. Érvényt kell szerezni a munkavédelmi előírásoknak, a dolgozók hatékony védelmének. A jogszabályok, a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása és betartatása eredményezheti a munkakörülmények javulását – fejtette ki.

Zöld-Nagy Viktória elmondta: a munkavédelmet érintő új kihívások miatt új támogatási programot is indítanak a második fél évben. Aminek célja a szervezett munkával összefüggő balesetek és megbetegedések, illetve a munkaképtelenség bekövetkezésének megelőzése. A munkavállalók egészségét és biztonságát szem előtt tartó munkafeltételek biztosítása, fejlesztése révén.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#munkahely #gazdaság #munkavédelem #foglalkoztattatás #NGM

munkahelyeken

Forrás: www.mti.hu

szja

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

iskolakezdés
Egyéb kategória

Iskolakezdés nehézsége

Szeptember 2-án közel 1,5 millió diák számára iskolakezdés jelentette a hétfői napot. Az iskolakezdés mindenki számára újdonságot hozott. Van aki új iskolában kezdte meg tanulmányait,

TOVÁBB OLVASOM »
ChatGPT
mesterséges intelligencia

Sok fiatal használja a ChatGPT-t

 MCC Ifjúságkutató Intézet: minden második magyar fiatal használta már a ChatGPT-t. A magyar fiatalok több mint fele érzi a mesterséges intelligencia (AI) hatását a mindennapi

TOVÁBB OLVASOM »
utasbiztosítás
pénzügyi csalások

Segítik a pénzügyi csalások áldozatait

Bankszakmai ajánlás segíti az online pénzügyi csalások áldozatainak ügyintézését. Bankszakmai ajánlást fogalmaztak meg az online pénzügyi csalások áldozataitól érkező bejelentések megfelelő fogadásának és kezelésének segítésére

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
kgfb

Kgfb-díjak konszolidációja várható

MNB: az infláció mérséklődésével a kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható. Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos

TOVÁBB OLVASOM »
Erste
Erste Bank

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket. Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség

TOVÁBB OLVASOM »
személyautók
autóvásárlás

Használt személyautók adás-vétele

JóAutók.hu: először került havi 80 ezer fölé a gazdát cserélő használt személyautók száma. Áprilisban a DataHouse előzetes, becsült adatai szerint a gazdát cserélt személyautók száma

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -