HÍREK

Nőtt a zöld járműpark Magyarországon

EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán zöld járműpark Magyarországon.


A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256). Míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát több mint hétszeres.  Közölte az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön a közösségi oldalán.

A tájékoztatás szerint a világoszöld hatósági jelzéssel közlekedő járműveken belül a hibridek rovására jelentősen megemelkedett a legtisztább kategória aránya. 2020 januárjában a teljes zöld rendszámos állomány mintegy 44 százalékát hajtotta kizárólag elektromos motor, mára részesedésük 57 százalék feletti.

A tisztán elektromos gépkocsikból az idei év eleje óta közel 7 ezer (6723) állt forgalomba Magyarországon. E járműveknek tehát 12 százaléka, majdnem minden nyolcadik gépkocsi 2024-ben jelent meg a hazai utakon.

A zöld rendszámos állomány bővülésében az elmúlt három hónap hozta minden idők legmagasabb adatait. A kizárólag elektromos járművek esetében 2024 márciusában 2 ezer darab feletti (2108) volt havi bővülés. Februárban a második legnagyobb, 1704 darabos volt a növekedés, az örökranglista bronzérmese pedig az idei április 1687 gépkocsival.

Az európai országok közül márciusban Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése.

Vállalati e-autó támogatási program

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető. A hazai cégek járművenként akár 4 millió forint állami hozzájárulást kaphatnak tisztán elektromos személyautó vagy haszongépjármű beszerzéséhez. A pályázaton már több mint 3400 gépkocsi megvásárlásához igényeltek több mint 13 milliárd forint támogatást.

A jövő a zöldenergiáé: az elektromos járművek légszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőik működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. A támogatási lehetőség kiegyenlíti a hagyományos gépkocsik árelőnyét, ezzel járul hozzá a közlekedés zöldítéséhez, az e-mobilitás további térnyeréséhez – írták.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#zöldenergia #gépkocsi #elektromos #növekedés

zöld

Forrás: www.mti.hu

ChatGPT

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kgfb
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 658 400 forint volt 2024. márciusban, 13,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete

TOVÁBB OLVASOM »
autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -