HÍREK

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége.

Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Adózás utáni eredménye 1,48 milliárd forint lett, 70 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – közölte a vállalat pénteken.

A közlemény szerint a visszaesést a nagykereskedelmi üzletág árbevételének 25 százalékos visszaesése okozta. Ennek oka főként technikai jellegű. Amit az átmenetileg kiugróan magas tavalyi értékesítések bázishatása. Valamint az idei első negyedévben a Szuezi-csatorna, illetve a vörös-tengeri helyzet miatt csaknem egy hónappal megnőtt tengeri szállítási határidők. Együttesen magyaráznak, így hatásuk átmenetinek tekinthető – jelezték.

Kiemelték ugyanakkor, hogy a csoport kiskereskedelmi üzletágának árbevétele a magyar piaci átlag felett, 9 százalékkal nőtt az első negyedévben. A tavalyi év azonos időszakához képest. A társaság hozzátette, hogy 2024 elejétől a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat új üzletágba rendezték. Míg korábban a vonatkozó adatokat a kiskereskedelmi üzletág részeként mutatták ki.
A csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 16 százalékkal 4,75 milliárd forintra csökkent 2024 első negyedévében. Főként az árbevételt érintő egyszeri bázishatások miatt.

A közleményben idézik Ormosy Gábort, az AutoWallis vezérigazgatóját, aki kifejtette, hogy az első negyedéves árbevétel a várakozásaiknak megfelelő. A csoport által elért gépjárműértékesítési eredmények növekvő trendbe illeszkednek.

Felidézte, hogy a csoport frissített, májusban publikált stratégiájában 750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra. Ezzel mindkét mutató megduplázhatja 2023-as összegét.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A részvény 151 forinton zárt csütörtökön; az elmúlt egy évben legalacsonyabb árfolyama 88,6 forint, a legmagasabb 168 forint volt.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#gépjármű #értékesítés #AutoWallis #részvény

AutoWallis

Forrás: www.mti.hu

AutoWallis

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
MBH Bank

MBH: 76 forint osztalékot fizet

Az MBH Bank 76 forint osztalékot fizet részvényenként. Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből. Amelynek a

TOVÁBB OLVASOM »
szja
foglalkoztatás

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett. A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson,

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
munkabér

Munkabér munkahelyválasztási szempont

Még mindig a munkabér az elsődleges munkahelyválasztási szempont Magyarországon. A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
alapkamat

Csökkent az MNB alapkamat

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a alapkamat mértékét A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a  alapkamat mértékét. A kamatfolyosó

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
átlagkereset

A bruttó átlagkereset nőtt

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -