HÍREK

Ma jár le az szja-bevallási határidő

NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő.


Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kedden még a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig. Valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással. Vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat. Az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Kiemelték: május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet. Amit legegyszerűbben az Ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető eSZJA-felületen. Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete május 21-ével.

Őstermelők, egyéni vállalkozók bevallási tervezete csak ajánlat

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak készített bevallási tervezet azonban csupán egy „ajánlat”. Ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével. Az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel.

Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 21-én személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Amennyiben nem módosítják a bevallási tervezetet vagy saját maguk nem készítenek és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ennek ellenére mégsem adnak be bevallást, akkor a hivatal ötvenezer forint bírsággal büntetheti a mulasztót – emlékeztetett a hivatal.

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-portálján adható be.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#szja #NAV #őstermelők #ügyfélkapu

szja

Forrás: www.mti.hu

szja

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
MBH Bank

MBH: 76 forint osztalékot fizet

Az MBH Bank 76 forint osztalékot fizet részvényenként. Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből. Amelynek a

TOVÁBB OLVASOM »
szja
foglalkoztatás

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett. A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson,

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
munkabér

Munkabér munkahelyválasztási szempont

Még mindig a munkabér az elsődleges munkahelyválasztási szempont Magyarországon. A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
alapkamat

Csökkent az MNB alapkamat

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a alapkamat mértékét A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a  alapkamat mértékét. A kamatfolyosó

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
átlagkereset

A bruttó átlagkereset nőtt

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -