HÍREK

Utasbiztosítás növekedés egy év alatt

Utasbiztosítás díjakra átlagosan csaknem 13 ezer forintot költöttek az ügyfelek az idén, ez 4,5 százalékkal több a tavaly nyári adathoz képest – közölte a Netrisk kedden az MTI-vel.

A biztosításközvetítőnél a nyári hónapokban majdnem 139 ezer utasbiztosítást kötöttek az ügyfelek, ez csaknem 14 százalékkal több 2023 azonos időszakához viszonyítva.

Az emelkedést a javuló gazdasági környezettel magyarázza a Netrisk, hozzátéve: a forgalom élénkülése ugyanakkor nem vezetett jelentősebb dráguláshoz, köszönhetően a biztosítók közötti versenynek, és annak, hogy a külföldre utazók egyre tudatosabbak, és indulás előtt alaposan átnézik az ajánlatokat.

Hozzátették, hogy az utasbiztosítási díjbevételek összege időarányosan meghaladja a tavalyit, így éves szinten is magasabb lehet a 2023. évinél, ami megközelítette a 20 milliárd forintot.

A Netrisk adatai alapján az utasbiztosítással nyaralók 30 százaléka Horvátországot, 21 százaléka Olaszországot, 9 százaléka Görögországot választotta. A biztosítások 55 százalékát autós utazásra kötötték, a repülős nyaralások aránya 34 százalék volt az idén.

A külföldi utazások átlagosan 1 hétig tartottak, az ügyfelek 13 százaléka 29 év alatti, 8 százaléka 60 év feletti volt – olvasható a közleményben.

Szeretnéd megnézni biztosításaid díjait összehasonlítva más biztosítók ajánlataival? Megszüntetnéd lakásod alulbiztosítottságát? Spórolnál a biztosítási díjon? Keresd szakértőinket és kalkulálj az ország legnagyobb biztosításközvetítőjénél!

Keresd Te is szakértőinket és keressünk megoldást együtt! Biztosítás | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

Telefon: 30-3326-4703; 70-517-1562; 30-373-2000, 30-342-6308; 30-648-9525

#utasbiztosítás #biztosítás #alkusz #biztosító #utazás

utasbiztosítás

Forrás: www.mti.hu  www.zoldhitel.hu

utasbiztosítás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
árak
fogyasztói árak

A fogyasztói árak nőttek

3,7%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

TOVÁBB OLVASOM »
ChatGPT
zöldenergia

Nőtt a zöld járműpark Magyarországon

EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán zöld járműpark Magyarországon. A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta

TOVÁBB OLVASOM »
használtautó
üzemanyag

Üzemanyagár referenciaértéke

Nagy Márton: az üzemanyagár referenciaértéke a szomszédos országok átlaga lesz. A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyagár referenciaértéke a szomszédos

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
Erste Bank

Nőtt az Erste nyeresége

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben. A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -