HÍREK

Diákhitel: marad kedvező feltélekkel

Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat

A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára. A célja, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen.  A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) jelentette be hétfői közleményében .

A háború és a szankciók miatt a kamatkörnyezet drasztikusan megemelkedett. A kormány álláspontja szerint ebben a nehéz gazdasági helyzetben sem lehet hagyni, hogy ennek kárát a diákok lássák. Meg kell védeni a hallgatók érdekeit, hiszen egyéni boldogulásukon túlmutatóan ők jelentik hazánk számára a jövőt. Különös tekintettel a családalapításra vagy a megfelelően képzett hazai munkaerő biztosítására. Képzett és jól teljesítő hallgatók nélkül hosszútávon nincs versenyképes és prosperáló gazdaság sem.

Bár a háború és a szankciók miatt a kamatkörnyezet drasztikusan megemelkedett, a kormány álláspontja szerint a jelenlegi piaci körülmények alapján, és a hatályos szabályok szerint a szabad felhasználású diákhitel kamatának 13 százalék fölötti szintre kellene emelkednie. A hallgatók és a családok megvédése és megerősítése érdekében a kormány azonban arról határozott, hogy a diákok jövőre is 7,99 százalékos kamat mellett juthatnak a Diákhitel1 termékhez, miközben a Diákhitel2 és a képzési hitel továbbra is 0 százalékos kamattal érhető el számukra.

A diákhitel jelenleg is rendkívül népszerű a hallgatók körében. Idén is több mint 13 ezer új szerződéskötésre kerülhet sor, míg az élő szerződések száma meghaladja a 200 ezret.

Idéntől kedvezőbb a kapcsolódó számlavezetés is

Az alacsony kamat mellett a kormány előnyös diákhitel számla létrehozásával is segíti a hallgatókat. Júliustól minden eddiginél kedvezőbb feltételek és lehetőségek mellett nyithatnak diákhitel számlát. A diákhitel számlát biztosító kereskedelmi bankoknak ugyanis ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is – közölte a GFM.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#diákhitel #kamat #GFM #bankszámla

diákhitel

Forrás: MTI

MNB

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítási
otthonfelújtási

Otthonfelújítási program változások

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői – jelentette be

TOVÁBB OLVASOM »
bruttó
bruttó átlagkereset

Növekvő bruttó átlegkereset

2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9,

TOVÁBB OLVASOM »
napelem
napelem

20ezer támogatott napelem beruházás

Meghaladta a húszezret a támogatott kérelmek száma a modern napelem rendszerek létesítésére ösztönző pályázaton – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. A nyertes

TOVÁBB OLVASOM »
liszt
liszt

A liszt ára nőtt kiemelkedően

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -