HÍREK

A kormány csökkenti a hiányt

PM: a kormány fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt

A költségvetés a válságokban is helytállt. A rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához. Emelte ki az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről pénteken  kiadott gyorstájékoztatójának bevezetőjében a Pénzügyminisztérium (PM).

   A kormány célkitűzése, hogy a hiányt és az államadósságot fokozatosan csökkentse. Február végéig nyugellátásokra 1420,7 milliárd forintot fordított a kormány a dupla nyugdíjjal együtt, míg gyógyító-megelőző ellátásra 386,3, kamatkiadásokra pedig 855,4 milliárd forintot.

A PM közölte: február végéig az államháztartás központi alrendszere 1704,0 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a

  • központi költségvetés 1759,5 milliárd forintos hiányt,
  •  az elkülönített állami pénzalapok 79,0 milliárd forintos többletet,
  •  a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 23,5 milliárd forintos hiányt mutattak.

Februárban alacsonyabb bevétel képződik

A PM kiemelte, a februári költségvetési képet nagyban árnyalja, hogy az áfa-bevételek szezonalitása miatt február hónapban rendszerint több százmilliárd forinttal alacsonyabb bevétel képződik, mint egy átlagos hónapban. Ennek oka, hogy az előző év negyedik negyedéves bevallásához kapcsolódó áfa-kiutalásokat a költségvetés legnagyobb részben ilyenkor téríti vissza.

A kormány a nyugdíjasoknak tett ígéretéhez híven az idei évben is kifizette a 13. havi nyugdíjat. Ennek költségvetési hatása februárban – az alapnyugdíjjal együtt, a nyugdíjszerű ellátásokat is beleértve – 1041 milliárd forintot tett ki. Az első két hónapban a nyugellátásokra fordított összegek elérték az 1420,7 milliárd forintot.

Tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben esedékes. A lakosságnak kifizetett kamatkiadások jelentős növekedést mutattak februárban. A kamatkiadások 855,4 milliárd forintot tettek ki.

A kormány elkötelezett a hiány és az adósság csökkentése mellett. A fenntartható gazdasági növekedés érdekében a kormány a következő években 3 százalék alá csökkenti a költségvetési hiányt. Így a hiány mértéke az idei évben 4,5 százalék, jövőre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lehet – erősítette meg a PM.

Számoljunk és nézzük meg tudunk-e az Ön számára kedvezőbb lakásbiztosítást kötni a márciusi lakásbiztosítási kampányban! A biztosítók ajánlatát egyben, összehasonlítva láthatja nálunk.

Hívjon bennünket és segítünk kedvező megoldást találni: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!

Személyes és távoli, online kötés is megoldható! Vagy klikkeljen és számolja ki a következő linken – összehasonlító oldalunkon a legkedvezőbb megoldásokért:

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#költségvetés #kormány #családtámogatás #rezsicsökkentés

kormány

Forrás: www.mti.hu

autó

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

otthonfelújítási
otthonfelújtási

Otthonfelújítási program változások

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) kezdeményezésére az otthonfelújítási program finomhangolását szolgáló javaslatokat tekintettek át az érintett tárcák, pénzügyi és szakmai közreműködő szervezetek képviselői – jelentette be

TOVÁBB OLVASOM »
bruttó
bruttó átlagkereset

Növekvő bruttó átlegkereset

2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9,

TOVÁBB OLVASOM »
napelem
napelem

20ezer támogatott napelem beruházás

Meghaladta a húszezret a támogatott kérelmek száma a modern napelem rendszerek létesítésére ösztönző pályázaton – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel. A nyertes

TOVÁBB OLVASOM »
liszt
liszt

A liszt ára nőtt kiemelkedően

2024. augusztusban az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -