HÍREK

Érkezik a 13.havi nyugdíj februárban

Január 12-től érkeznek az emelt nyugdíjak és februárban érkezik a nyugdíjasok számára a 13. havi nyugdíj, amely átlagosan 416ezer Forint.

Varga Mihály pénzügyminiszter úr közösségi oldalán posztolt nyugdíjtémában. 2023-ban 6150 milliárd Forintot is meghaladja a nyugdíjkifizetések összege.

Az emelésekkel és a 13.havi nyugdíjjal együtt az átlagos nyugdíj összege Magyarországon elérte a 200e Forintot.

Varga Mihály elmondta, hogy 2010 óta a nyugdíjak összege duplájára emelkedett, vásárlóértéke 20%-kal növekedett ez idő alatt.

A pénzügyminiszter úr elmondta, hogy céljuk a válságban is a nyugdíjak értékének megőrzése. A jelenlegi energiaárak, inflációhatásokon belül a nyugdíjasokat a fűtés, gyógyszer és élelmiszerárváltozás érinti a leginkább. Sokan egyre nehezebben tudják a megélhetési költségeiket fedezni, ezért kimondottan jól jön az emelés.

Sajnos nem egyszer találkozunk a Főoldal | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon vagy szakértőinknél olyan nyugdíjassal, akinek átmeneti pénzügyi megoldásra van szüksége, de a bankok életkori korlátok miatt csak adóstárs bevonásával tudnak nekik hitelt adni. Hiába a biztos nyugdíj általában a 65 éves életkor olyan határ ami után már csak egy családtaggal együtt tudnak hitelt igénybe venni. A nyugdíjasok a megélhetés mellett ugyanúgy terveznek beruházásokat, pl. fűtési rendszer módosítása, fa, széntüzelésről gázkazánra átállás, szigetelés, napelem, amelyek könnyebbé és olcsóbbá teszik a mindennapjaikat és a megélhetésüket.

#VargaMihály #pénzügyminiszter #pénzügyminisztérium #nyugdíj #nyugdíjemelés #13havi #nyugdíjkassza #rezsi #infláció #gyógyszer #élelmiszer #fűtés #szigetelés #napelem #megélhetés #beruházás #hitel #személyikölcsön #szabadfelhasználásúhitel #OTP #Takarékbank #MKB #megoldás #adóstárs

Forrás: Varga Mihály Facebook, Zöldhitel főoldal | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

szabadfelhasználású hitel

személyi kölcsön

MEGOSZTÁS

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

KORÁBBI HÍREK

munkanélküliségi ráta
munkanélküliségi ráta

Friss munkanélküliségi ráta adatok

3,9% volt a munkanélküliségi ráta A munkanélküliek száma 2023 áprilisában 190 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9% volt. 2023. február–április az egy évvel korábbihoz képest: A 2023. február–áprilisi időszakban

TOVÁBB OLVASOM »
diákhitel
Diákhitel

Diákhitel kedvező számlával

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal szerdán megkötötték a

TOVÁBB OLVASOM »
bruttó átlagkereset
bruttó átlagkereset

577 900 Ft volt a bruttó átlagkereset

2023 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6,

TOVÁBB OLVASOM »
SZJA
Egyéb kategória

SZJA beadás május 22-ig

A 2022. évi személyi jövedelemadó bevallás (SZJA) benyújtásának határideje 2023. május 22. A bevallás tervezeteket a NAV már közzétette, azok elérhetők NAV felületén, a következő

TOVÁBB OLVASOM »
NAV
NAV SZJA bevallás

NAV SZJA bevallás online

Online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Akinek még nincs ügyfélkapuja, bármikor regisztrálhat a rendszerbe. Ezután azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét.

TOVÁBB OLVASOM »
hitel
új hitel jövedelem szabályok

Növekvő hitel jövedelem arány

Új hitel szabályok: Az adósságfék szabályok módosításáról döntött a Magyar Nemzeti Bank A Magyar Nemzeti Bank (MNB) július 1-jétől a magasabb jövedelemarányos eladósodottságot engedő jövedelmi

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -