HÍREK

Lakásbiztosítás piacon nagy a verseny

Mabisz: 7,6 százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly, legnagyobb a versen a lakásbiztosítás területén

 

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele (lakásbiztosítás, élet, nem-élet, casco, KGFB, stb) meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél. Mondta a szövetség elnöke a szervezet szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén.

Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják.

Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly. Ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent.

A szektor több mint 169 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe biztosítási és extraprofit adó formájában 2022-ben. Erdős Mihály közölte: előzetes várakozásai szerint a biztosítási szektor nyeresége 10 és 20 milliárd forint között lehetett tavaly, a 2021-es 82 milliárd forint után.

A Mabisz adatai szerint tavaly a lakossági vagyonbiztosítások 10 százalékkal nőttek, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) 7,9 százalékkal, a casco 14,1 százalékkal.

Az átlagnál jóval magasabb volt az ipari biztosítások bővülése, a kgfb és casco díjak esetében pedig látható a magas kárrendezési költségek beépülése a díjakba.

A szövetség elnöke kitért arra, hogy a lakásbiztosítások piacán erős a verseny. Évente mintegy 350-550 ezer szerződéskötés történik, ami a 3,3 milliós biztosítási állományhoz képest jelentős forgásnak számít.

Továbbra is kiugró az egészségbiztosítási díjbevétel növekedése, ami tavaly 34,6 százalékos volt. A nyugdíjbiztosítások díjbevétele 9,95 százalékkal nőtt.

A biztosítási szerződések száma egy év alatt enyhén, 0,16 százalékkal csökkent. Ami az életbiztosítások 3,67 százalékos csökkenésének és a nem-életbiztosítások 0,44 százalékos növekedésének eredménye.

Idén a magas kárinfláció és adóterhelés mellett várhatóan tovább csökken a szektor jövedelmezősége, és veszteségessé is válhat. – fejtette ki Erdős Mihály. Hozzátette: szükséges lehet a tulajdonosok bevonása például tőkeemelések, illetve az osztalékok ki nem fizetése formájában.

Dinsdale Julianna, a Mabisz elnökhelyettese elmondta, hogy a szervezet az ágazat legnagyobb kihívásainak kezelése érdekében stratégiai ajánlásokat fogalmazott meg.

Mészáros László, a szövetség informatikai főosztályvezetője közölte: 2018 óta működik és fejlődik a Mabisz E-kárbejelentő alkalmazása, amelyet minden magyarországi biztosító elfogad és támogat. Az ingyenes digitális szolgáltatás indulása óta a kárbejelentőt több mint 480 ezer alkalommal töltötték le. Tavaly csaknem 12 ezer kárbejelentés történt ezen a csatornán keresztül, 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A gyorsított azonosítás bevezetése tovább egyszerűsítette a kárbejelentést, mert a biztosítási kötvény adatai automatikusan kitöltődnek, így a kitöltési idő is lecsökkent – hívta fel a figyelmet.

#lakásbiztosítás #biztosítás #kárbejelentő #MABISZ #Ekárbejelentő

Forrás: www.mti.hu; Személyi kölcsön megoldások | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu)

lakásbiztosítás

MTI 2023. március 1., szerda 13:13

Erste

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kgfb
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 658 400 forint volt 2024. márciusban, 13,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete

TOVÁBB OLVASOM »
autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -