HÍREK

2023 decemberétől nőhet a minimálbér

Nagy Márton: 2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek. A minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Hozzátették, a felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét. Ennek érdekében minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket – írták.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismételten részt vett, aki üdvözölte a döntést. Valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat. A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, hogy az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek. „Ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség – nyilvánvalóan politikai okokból – a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá” – fogalmaz a minisztérium.

Nagy Márton biztosította a résztvevőket afelől, hogy „a kormány továbbra is mindent meg fog tenni a háború és szankciók okozta negatív hatások ellensúlyozása, a családok megvédése, a magyar gazdaság megerősítése és a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. A tárcavezető kiemelte, hogy 2023. az inflációcsökkentés, 2024. a gazdaság helyreállításának éve. Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények” – áll a közleményben.

Az infláció visszaszorítása, gazdasági növekedés

A kormány többek közt olyan intézkedésekkel, mint az online árfigyelő és a kötelező akciózás már októberre egy számjegyűre szorította vissza az inflációt. A harmadik negyedévben pedig megindult a gazdasági növekedés helyreállítása. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a gazdaság – írták.

Nagy Márton hozzátette, hogy a gazdasági növekedéshez a kereslet élénkülése is hozzájárulhat a jövőben. Jó eséllyel már szeptembertől újra növekedésnek indulhattak a reálbérek, amelyet tovább fokozhat a minimálbér és a garantált bérminimum decemberi, igen jelentős emelése is. A kormány célja, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek. „A korábbi évekhez hasonlóan tehát egyre többet érhet a családok fizetése” – mondta a közlemény szerint.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#minimálbér #bérminimum #béremelés #növekedés #versenyszféra #infláció #reálbér

minimálbér

Forrás: MTI

magyar

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

kgfb
átlagkereset

Nőtt a bruttó átlagkereset

A bruttó átlagkereset 658 400 forint volt 2024. márciusban, 13,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 2024. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete

TOVÁBB OLVASOM »
autó
autó

AutoWallis : márkakereskedéseket nyit

Az AutoWallis csoport Renault és Dacia márkakereskedést nyit Budapesten. Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
autó

Csökkent az AutoWallis nyeresége

Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége. Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben. 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
autó

Újabb két kínai autómárka jelenik meg

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon. Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon. A SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten

TOVÁBB OLVASOM »
szallas.hu
turizmus

Pünkösd idején sokan utaznak majd

Pünkösd idején majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor. Pünkösd idején közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -