HÍREK

Már 40 ezren vettek fel fogyasztóbarát személyi kölcsönt

Megközelítőleg már 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést (MFSZH), az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. Az MFSZH hiteldíja átlagosan 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egyéb piaci termékeknél, s az ügyfelek hosszabb futamidőre, nagyobb kölcsönösszeggel veszik igénybe. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok.

2022. április végéig közel 40 ezer fogyasztó vett fel Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MFSZH), amelynek folyósított állománya megközelítette a 140 milliárd forintot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az egyéb személyi kölcsönök átlagos 14,5 %-os teljes hiteldíjmutatójával (THM) szemben az MFSZH -konstrukciók jóval olcsóbban, 13,1 %-os hiteldíjjal érhetők el.

A fogyasztók bizalmát is jelzi, hogy az MFSZH konstrukciót átlagosan négy hónappal hosszabb futamidőre (6,7 év), illetve a piaci konstrukciókhoz képest közel dupla hitelösszeggel (4,1 millió forint) igénylik az érintett ügyfelek. A 2021 elejétől elérhető MFSZH-termékeket immár hat bank, illetve banki fióktelep kínálja, s az újonnan kihelyezett személyi kölcsönök negyede (egyes piaci szereplőknél viszont akár 35-45%-a) MFSZH konstrukció.

Lakásvásárlás, felújítás, tanácsadás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út a megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket, felújítást tervezőket. További információ és segítség a www.zoldszemelyikolcson.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#MNB #zoldszemelyikolcson #bank #zöldhitel #szakértői támogatás
Forrás: Portfolio, www.zoldszemelyikolcson.hu

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
MBH Bank

MBH: 76 forint osztalékot fizet

Az MBH Bank 76 forint osztalékot fizet részvényenként. Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből. Amelynek a

TOVÁBB OLVASOM »
szja
foglalkoztatás

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett. A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson,

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
munkabér

Munkabér munkahelyválasztási szempont

Még mindig a munkabér az elsődleges munkahelyválasztási szempont Magyarországon. A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
alapkamat

Csökkent az MNB alapkamat

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a alapkamat mértékét A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a  alapkamat mértékét. A kamatfolyosó

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
átlagkereset

A bruttó átlagkereset nőtt

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -