HÍREK

Nőtt az Erste nyeresége

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben.


A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet. A működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt.Az előző évi 6,3 milliárd forint profit után. Jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az Erste működési bevételei 2024 első negyedévben a nemzetközi könyviteli szabványok (IFRS) szerint készített kimutatás alapján 32 százalékkal 92,6 milliárd forintra emelkedtek. Ezen belül a díj- és jutalékbevételek 22 százalékkal nőttek – ismertette.

A működési kiadások a bevételeknél kevésbé, 16 százalékkal 29,8 milliárd forintra emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Erste működési eredménye közel 63 milliárd forintra nőtt a 2023-as csaknem 45 milliárd forintról. A költség/bevétel arány március végére 32 százalékra csökkent a tavaly márciusi 36 százalékról – közölte az elnök-vezérigazgató.

Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy látványos felpattanás jellemzi a lakossági hitelpiacot, felpörgött a lakossági hitelezés. A teljes állomány 8 százalékkal nőtt. Az újonnan kihelyezett állomány 59 százalékkal lett magasabb, mint egy évvel korábban, 63 milliárd forint volt.

Az ezermilliárd forintot is elérheti a lakáshitelezés

A lakáshitel folyósítás 40 százaléka Csok plusz, az elhalasztott kereslet miatt az első negyedév „extra erős” lett. Így idén az ezermilliárd forintot elérheti a lakáshitelezés Magyarországon. A babaváró hitelekből 39 százalékkal többet, 10 milliárd forintot folyósítottak az első negyedévben. A személyi kölcsönöknél 63 százalékkal 22 milliárd forintra nőtt az új folyósítás összege.

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés. A vállalati hitel- és kötvényállomány 5 százalékkal csökkent. Március végén 1117 milliárd forint volt. Főként a nagyvállalati és önkormányzati állomány csökkenése miatt – fűzte hozzá Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette: a magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – március végére 5847 milliárd forintra nőtt. Ami 23 százalékos növekedés egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 71 százalékra emelkedett a tavaly március végi 66 százalékról.

Gyarapodott a befektetett és kezelt vagyon

Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon az elmúlt egy évben a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott. Az idei első negyedév végére 34 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és meghaladta a 4500 milliárd forintot. Ebből a privátbanki üzletág március végén már 1100 milliárd forintos vagyont kezelt – ismertette.

Kitért arra, hogy az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot. Az összeg harmada fenntartható (ESG) befektetési alapokban van. Legutóbb, idén februárban az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap szerzett ESG minősítést. Ezzel az Erste alapja lett az első olyan magyarországi ingatlanalap, amely tevékenységét a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével végzi – mondta.

Harmati László jelentős mérföldkőnek nevezte, hogy már több mint 621 ezer lakossági és 51 ezer mikrovállalati ügyfelük digitálisan aktív. A lakossági ügyfeleken belül az arányuk 71 százalék. A személyi kölcsönök 50 százaléka, a bankszámlanyitások negyede, az értékpapírszámlák 20 százaléka, az értékpapír-tranzakciók 50 százaléka digitálisan teljesült.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#lakáshitel #Csok_plusz #értékpapír #ügyfél

Erste

Forrás: www.mti.hu

kgfb

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT A HITELEKKEL, TÁMOGATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Fontos számunkra, hogy a szabadfelhasználású hitel, személyi kölcsön iránt érdeklődők minél frissebb információkhoz jussanak, ezért lehetőséget teremtünk a kérdések feltételére, illetve a folyamatos információküldésre a heti hírlevél keretében. Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autó
MBH Bank

MBH: 76 forint osztalékot fizet

Az MBH Bank 76 forint osztalékot fizet részvényenként. Az MBH Bank Nyrt. 24,512 milliárd forint, részvényenként 76 forint osztalékot fizet a 2023-as eredményéből. Amelynek a

TOVÁBB OLVASOM »
szja
foglalkoztatás

Biztonságos munkahelyek

NGM helyettes államtitkár: a kormány elkötelezett a biztonságos munkahelyek mellett. A kormány elköteleztetett a foglalkoztatás bővítése mellett, biztonságos munkahelyek megteremtésével, hogy minél több munkavállaló dolgozhasson,

TOVÁBB OLVASOM »
AutoWallis
munkabér

Munkabér munkahelyválasztási szempont

Még mindig a munkabér az elsődleges munkahelyválasztási szempont Magyarországon. A munkahelyválasztásnál a magyar munkavállalók számára 2024-ben is a vonzó munkabér és juttatási csomag az elsődleges.

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
alapkamat

Csökkent az MNB alapkamat

 Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a alapkamat mértékét A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette a  alapkamat mértékét. A kamatfolyosó

TOVÁBB OLVASOM »
autómárka
átlagkereset

A bruttó átlagkereset nőtt

A bruttó átlagkereset 605 400 forint volt 2024. februárban, 14,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban 2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605

TOVÁBB OLVASOM »
Facebook

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!

zoldszemelyikolcson_logo

- HITELTIPPEK, SEGÍTSÉG MINDENKINEK -